Pesti Srácok

Ma befejeződik a jövő évi költségvetés tárgyalása a parlamentben

Ma befejeződik a jövő évi költségvetés tárgyalása a parlamentben

Az Országgyűlés pénteken fejezi be a jövő évi költségvetés szerdán megkezdett, harminc órás időkerettel kiírt általános vitáját. A parlament aktuális ülésének ötödik, befejező napja reggel nyolc órakor kezdődik, a kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt összesen három-három órában mondhatják el véleményüket a mai vitában, amely várhatóan államtitkári zárszóval ér véget.

A pénzügyminiszter szerdai expozéjában azt mondta: a 2022-es költségvetés középpontjában a gazdaság-újraindítási akcióterv áll, amely a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja, és amely lehetővé teszi, hogy mindenki, akit a járvány nehéz helyzetbe hozott, talpra tudjon állni. Varga Mihály hangsúlyozta: a családok és a vállalkozások támogatása, a munkahelyteremtő beruházások megvalósítása, valamint az egészségügy és a felsőoktatás fejlesztése hozzájárul ahhoz, hogy lendületet adjanak a gazdaságnak. A parlament ülése a paksi atomerőmű bővítéséhez felvett hitel folyósításának módosításáról szóló javaslat általános vitájával ér véget.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.