Pesti Srácok

Parlament: a jövő évi költségvetés az újraindításról fog szólni

null

Az Országgyűlés szerdán kezdte meg a 2022-es költségvetésről szóló kormányzati javaslat tárgyalását. A mai napon először Varga Mihály pénzügyminiszter szólalt fel, aki ismertette a jövő évi költségvetés részleteit. A gazdasági tárca vezetője bejelentette, hogy a 2022-es büdzsé az újraindítás költségvetése, a tavaszi benyújtás pedig egyike azoknak a biztos pontoknak, amelyek hozzájárulnak az újrainduláshoz. Úgy fogalmazott, hogy a jövő évi költségvetés középpontjában a gazdaság-újraindítási akcióterv áll, amely a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja. Állítása szerint az akcióterv végrehajtása lehetővé teszi, hogy mindenki, akit a járvány nehéz helyzetbe hozott, talpra tudjon állni. A vita péntekig, összesen harminc órás időkeretben zajlik.

Varga Mihály beszédét azzal kezdte, hogy kijelentette: a jövő évi költségvetés az újraindításról fog szólni. Azt mondta, a tavaszi benyújtás egyike azoknak a biztos pontoknak, amelyek hozzájárulnak az újrainduláshoz. Úgy fogalmazott, hogy a középpontban a gazdaság-újraindítási akcióterv áll, amely a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja.

– közölte a miniszter, aki szerint a cél, hogy az évtized végére Magyarország az Európai Unió öt legsikeresebb országa közé tartozzon, a válságot pedig továbbra sem megszorításokkal, hanem a támogatások növelésével és adócsökkentésekkel kezelik, a költségvetési hiányt és az államadósságot ismét csökkenő pályára állítják. A tárcavezető elmondta: Magyarország belső erőforrásait és erőteljes bővülési képességét alapul véve a törvényjavaslat 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, mérsékelt, három százalékos inflációval, valamint dinamikus, 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Állítása szerint továbbra is kiemelt cél az adósságráta csökkenő pályára állítása, hogy a tavalyi GDP-arányos 80,4 százalék után idén nyolcvan százalék alá, jövőre pedig a bruttó hazai termék 79,3 százalékára mérséklődjön az államadósság.

PestiSracok facebook image

Megmarad a konzervatív tervezési szemlélet

Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy a konzervatív tervezési szemlélet megtartásával a változó körülményekből eredő kockázatok kezelésére, a nem várt kiadások finanszírozására 233 milliárd forint összegű biztonsági tartalékot képeztek. A 2022-es költségvetés szerkezetét tekintve, a javaslat megőrzi az idei büdzsé két alappillérét: az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapban mintegy háromezer-hatszáz milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi, valamint – ha még szükséges – a járványügyi kiadásokra, a gazdaság-újraindítási akcióterv pedig a GDP tizenhárom százalékát kitevő összeget, 7308 milliárd forintot tartalmaz.

Beszámolójában Varga Mihály elmondta: a jövő évi büdzsé a gazdaság újraindításáról szól. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

– mondta a miniszter, aki felidézte, hogy a kedden közzétett adatok szerint az év első három hónapjában várakozáson felül teljesített a magyar gazdaság, a piaci szakértők által várt 0,3 százalékos visszaeséssel szemben 1,9 százalékkal bővült Magyarország gazdasági teljesítménye az előző negyedévhez képest, ami az egyik legnagyobb mértékű növekedés az EU-ban. Bejelentette továbbá, hogy az Európai Bizottság kiadott egy friss előrejelzést, amely szerint 5,5 százalékos, míg a Nemzetközi Valutaalap szerint 5,9 százalékos lehet a növekedés. Azt mondta, minden esély megvan tehát arra, hogy a magyar gazdaság visszaálljon arra a dinamikus pályára, amely a járvány okozta válság előtt jellemezte.

– közölte a miniszter, aki szerint a kormány értékalapú politikájának jelentőségét, amelynek alappillérei a járvány során is változatlanok maradtak. Munkaalapú társadalmat építenek, Magyarország jövőbeni gazdasági pozícióit a teljesítmény emelésével – a beruházások, az innováció és a területileg is kiegyensúlyozott növekedés – támogatásával kívánják elérni, kiemelt figyelmet fordítanak a családok megerősítésére, az időskorúak megbecsülésére és a gyermeknevelés támogatására, továbbá minden körülmények között a magyar emberek érdekeit teszik az első helyre. Értékelése szerint az elmúlt évek gazdaságpolitikai intézkedéseinek köszönhetően a járvány erős, ellenálló és kiegyensúlyozott szerkezetű gazdaságot ért. A mostani világválság közepette még jobban látszik, hogy milyen nagy előnyt jelent, hogy nem vesztegették el az utóbbi évtizedet, és ennek köszönhető, hogy a járvány idején támaszkodhattak az egyensúlyi növekedés, az adósságcsökkentés és a költségvetési politika eredményeire – zárta beszédét Varga Mihály.

Az Állami Számvevőszék szerint rugalmas a jövő évi költségvetés

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a szerdai parlamenti vitában elmondta, hogy rugalmasságot biztosít a jövő évi büdzsé, amely épít az utóbbi év gazdaságvédelmi intézkedéseire és olyan területeket helyez előtérbe, amelyek hosszú távon is támogatják a kilábalást a válságból. Elmondta, hogy a büdzsé nem a válságkezelést, hanem az újraindítást tartja szem előtt, azaz egyfajta modernizáció van a költségvetésben.

– fogalmazott, és arra szólított fel: fontos, hogy a büdzsé végrehajtását folyamatos monitoring kísérje. Mint mondta, a rugalmasság növeli a költségvetés kiszámíthatóságát, és lehetővé teszi, hogy a környezeti változások ellenére a fő célok teljesüljenek. Azt is elmondta, biztosítani kell a költségvetési folyamatok átláthatóságát is, lehetővé kell tenni, hogy a büdzsét végrehajtó szervek bizonyos mértékben eltérjenek attól, de ezeket az eltéréseket átláthatóvá kell tenni mind az Országgyűlés, mind az adófizetők számára.

– értékelt az ÁSZ elnöke, aki pozitív folyamatokról is beszélt, például arról, hogy tavaly és idén a háztartások összességében jelentős mértékben növelték a megtakarításaikat, vagyis kellő nagyságú vásárlóerővel rendelkeznek ahhoz, hogy az elhalasztott fogyasztásukat pótolják. Kiemelte azt a trendet is, hogy a munkaerő az alacsonyabb jövedelmű ágazatok felől a magasabb jövedelmet biztosítók felé áramlik, valamint az állami szférából is az üzleti szférába vándorol, és külföldről is többen térnek haza, mint ahányan elhagyják az országot.

Kovács Árpád, (b) a Költségvetési Tanács elnöke, Holman Magdolna, (k) az Állami Számvevőszék alelnöke és Domokos László, (j) az Állami Számvevőszék elnöke hallgatja Varga Mihály pénzügyminiszter expozéját a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 19-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Holman Magdolna, az Állami Számvevőszék alelnöke is felszólt szerdán: ő azt mondta, hogy a 2022-es költségvetés megalapozott, a tervezett bevételi előirányzatok teljesíthetőek, a kiadási előirányzatok pedig elegendőek a közfeladatok ellátására. Kijelentette azt is: a Pénzügyminisztérium és a tervezést végző szervezetek a jogszabályi előírásokat betartották.

– ismertette. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke elmondta: a szervezet tudomásul veszi, hogy a kormányt a 2022-es költségvetés tervezésekor fontos, a jövőt szolgáló társadalompolitikai és gazdaságösztönző szándékok vezérlik, ezzel együtt a testület az egyensúly gyorsabb helyreállása és a gazdaság túlfűtöttségének elkerülése érdekében továbbra is indokoltnak tartja a hiány- és adósságmérték markánsabb csökkentését. Állítása szerint a tanács a gazdasági újraindítás eszközeinek méltánylása mellett úgy látja, hogy a háztartások fogyasztásának és a magánszféra beruházási aktivitásának dinamikus növekedése esetén az ösztönző intézkedések a gazdaság túlfűtöttségét okozhatják, növelve az inflációs nyomást és veszélyeztetve a külgazdasági egyensúlyt. A tanács ezért célszerűnek látná egyes kiadási előirányzatok felhasználását feltételekhez kötni, és a tervezett összegeket csak akkor elkölteni, ha a gazdaság dinamizálásához azokra ténylegesen szükség van.

– értékelt a Költségvetési Tanács elnöke, aki a hiánnyal kapcsolatban azt az észrevételt tette: a tanács támogatta, hogy a 2021. évi 7,5 százalékos tervhez képest 2022-re csökkenjen a GDP-arányában kifejezett hiány, azonban – elismerve a mozgástér szűkösségét – nem tartja elégségesnek sem eredményszemléletben, sem pénzforgalmi szempontból annak csupán 5,9 százalékra történő mérséklését, a 2021-ben már megkezdődő és a remények szerint megvalósuló gazdasági helyreállás ugyanis az adósságmutató ennél nagyobb mértékű csökkenését is lehetővé teszi. Kovács Árpád ugyanakkor jelezte azt is: a tanács egyetértett azzal, hogy az államadósság-kezelés 2022-ben is meg kívánja őrizni az utóbbi években elért kedvező szerkezetet, a devizaadósság részarányának alacsony szinten tartását, a lakosság részvételének emelését a finanszírozásban, valamint az adósság futamidejének növelését. Az elnök beszámolója szerint a biztonsági tartalékokkal kapcsolatban a kabinet azt közölte: a tartalékok 2022-re tervezett összege a várttól akár egy százalékponttal elmaradó növekedés esetére is kellő biztosítékul szolgál az adósságráta csökkentésére.

Ez Magyarország újraindításának költségvetése

Bánki Erik, a Fidesz vezérszónoka a szerdai ülésen elmondta, hogy a 2022-es költségvetési tervezettel az a cél, hogy minden magyar nyertese legyen Magyarország fejlődésének. A jövő évi büdzsé tervezetéről folytatott vitában a képviselő kiemelte: ez Magyarország újraindításának költségvetése. A járvány gazdasági kihívásaira sikeres választ adtak, széleskörű gazdaságvédelmi programot indítottak, amelynek legfontosabb célja a munkahelyek megvédése volt – fogalmazott, majd azzal folytatta: jó esély van arra, hogy Magyarország a járvány utáni új korszak nyertesei közé tartozzon. Bánki Erik hangsúlyozta: a járvány után a legfontosabb feladat a gazdaság újraindítása, a családok és a vállalkozások segítése, a munkahelyteremtő beruházások támogatása, az egészségügy és az oktatás támogatása, mert így lendületet adhatnak a gazdaságnak.

– jelentette ki. Szűcs Lajos következett ezután: a fideszes politikus kijelentette, hogy a 2022-es költségvetés tervezhető, következetes és betartható. A kormány a tervezetet idén is tavasszal nyújtotta be a kiszámíthatóság jegyében, ennek jelentősége pedig a járvány okozta nehezebb időkben felértékelődik.

Miért pont az újraindításról szóló költségvetést támogatná az ellenzék?

Hiú ábrándokat dédelgetett, aki azt hitte, hogy az ellenzék majd pont a jövő évi költségvetést nem fogja támadni. Nos, hozta alpári formáját a baloldal és a velük szorosan együttműködő, oda már-már betagozódó Jobbik. Összehangolták az ellenzéki politikusok felszólalásaikat, hiszen egyenlőségjelet lehet tenni Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos politikus és Varju László DK-s képviselő beszéde között: mindketten a "bosszú költségvetésének" nevezték a szerdán bejelentett gazdasági csomagot. A DK-s Varju László arról papolt, hogy irracionális vágyakat kerget a kormány a jövő évi költségvetéssel. A gyurcsányista képviselő magasnak ítélte a kabinet által várt növekedést, de kifogásolta azt is, hogy a hiányt ennek ellenére nem tudják csökkenteni. Úgy fogalmazott: tisztán politikai, hatalmi, PR-költségvetés készült, egyértelműen a jövő évi választásra készülve, a lojális érdekekre koncentrálva. Állítása szerint a "bosszú költségvetése" készült el.

– mondta már Potocskáné Kőrösi Anita, aki az idei büdzsét korábban a bosszú költségvetésének nevezte, és ez szerinte igazolódott, hiszen sorra jelentik be a demokrácia ellehetetlenítését célzó intézkedéseket az ellenzéki települések esetében. Potocskáné szerint a központi büdzsé csak a kirakatnak készült. Kifogásolta, hogy a multikkal még nem vizsgálták felül a stratégiai megállapodásokat.

Fotó: MTI

Mivel jobbikos felszólalásról beszélünk, természetesen nem maradhatott el a szokásos propagandázás: állítása szerint a kormány folytatja az önkormányzatok kivéreztetését is. Sérelmezte, hogy nem tudható, mi lesz a sorsa az iparűzési adónak.

– közölte. A szintén jobbikos Z. Kárpát Dániel szerint Európa legkegyetlenebb költségvetésével állunk szemben, amelyből szerinte teljes társadalmi csoportok maradnak ki.

– jelentette ki, és bírálta a hitelmoratórium részleteit, a magas áfát az alapvető élelmiszereken és azt, hogy a kabinet számos jelentős kiadást nem részletez a dokumentumban. A honvédség 169 milliárd forintos egyéb működési kiadása szerinte szolgálhat akár értelmes célokat, de a büdzsé alkalmatlan arra, hogy ez megállapítható legyen.

– fogalmazott.

Nahát, az MSZP is a bosszú költségvetéséről beszél

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a jövő évi gazdasági keretről elmondta, hogy az nem a magyar gazdaság, hanem "a fideszes gazdagság beindításának", a bosszúállásnak a költségvetése, az adóforintokat nem arra költik, amire kellene.

– püffögtette.

A KDNP szerint a büdzsében hangsúlyos a munkahelyteremtés és a családtámogatás

Hargitai János KDNP-s képviselő szerint a munkahelyteremtés és a családtámogatás hangsúlyos eleme a 2022-es költségvetésnek, amely a gazdaság újraindítását szolgálja. A politikus egyetértett az Állami Számvevőszék véleményével abban, hogy válsághelyzetben erős és aktív kormányzásra van szükség, és folyamatosan figyelemmel kell majd kísérni a 2022-es költségvetés folyamatait. Felhívta a figyelmet: Magyarországnak 2010 óta erős és aktív kormánya van, ezért a koronavírus-járvány miatt kialakult, soha nem látott egészségügyi és gazdasági válság egészen más helyzetben találta a magyar gazdaságot és más reakciókat vált ki a kormányzatból, mint a 2008-as pénzügyi válság.

– tette hozzá a politikus.

Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.