Pesti Srácok

Olaszországban május közepétől nem tesztelik a kétszer beoltott turistákat

Olaszországban május közepétől nem tesztelik a kétszer beoltott turistákat

Május 15-től indul az olaszországi nyári idegenforgalmi szezon, amikortól a többi között a teljesen átoltott külföldiek esetében eltörlik a tesztelést és a karantén-kötelezettséget – számoltak be erről az olasz lapok szerdán.

A lapok Mario Draghi kormányfő bejelentésére hivatkoztak, miszerint Olaszország május második felétől új szabályokat vezet be a külföldi látogatók, valamint a külföldről hazatérő olasz állampolgárok számára. Az iparilag fejlett G20-as csoport turisztikai minisztereinek keddi internetes találkozóján Draghi közölte: az európai digitális zöldigazolvány június második felétől lép életbe. Hozzátette, hogy az unió koronavírus-védettségi dokumentumának bevezetésére várva Róma – több más európai államhoz hasonlóan – bevezet egy nemzeti zöldkártyát, amellyel az olasz és a külföldi turisták szabadon, tesztelés és karantén-kötelezettség nélkül mozoghatnak az országban városok és tartományok között. A sajtó május 15-i dátumról ír.

Ami pedig az olasz "zöldkártyát" illeti, a miniszterelnöki hivatal megerősítése szerint nem külön igazolványról, digitális dokumentumról vagy telefonos alkalmazásról van szó. Azok léphetnek be teljesen szabadon Olaszországba, és közlekedhetnek bármilyen korlátozás nélkül városok és tartományok között, akik két adag védőoltásban részesültek, az érkezés előtti hat hónapban felgyógyultak a Covid-19-ből, vagy az érkezés előtti legfeljebb negyvennyolc órában negatív eredményű tesztet végeztek. Elegendő lesz felmutatni az átoltást, gyógyulást vagy negatív teszteredményt bizonyító igazolást. Ugyanez vonatkozik a belföldön utazó olaszokra is.

Rendőrök ellenőrzik az utasokat a milánói Központi pályaudvaron 2021. április 2-án. Olaszországban a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében az egész országot a legsúlyosabb vörös zónába sorolták április 3-tól húsvét hétfőig. A lakóhelyet csak engedéllyel lehet elhagyni, tilos a városok, települések közötti közlekedés, leállt a vendéglátás és a kereskedelem. Csak az élelmiszerboltok és az alapvető cikkeket árusító üzletek tarthatnak nyitva. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Paolo Salmoirago
PestiSracok facebook image

Egyelőre az olasz hatóságok az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) által engedélyezett védőoltásokat fogadják el. Más vakcinák esetében, kétszeres dózis beoltása után is, külön tesztelés szükséges. Vincenzo Amendola EU-ügyi államtitkár hangoztatta, hogy átmeneti intézkedésekről van szó az európai digitális védettségi dokumentum bevezetéséig. Eloszlatni igyekezett az uniós zöldigazolvánnyal kapcsolatos fenntartásokat, hangsúlyozva, hogy nem útlevélről van szó.

– jelentette ki Vincenzo Amendola. Úgy vélte, hogy az EU-tagállamok közös dokumentuma segítségével nem alakulhat ki "szabálytalan verseny" a nyári idegenforgalmi szezonban. Megjegyezte, hogy tavaly nyáron egyes országok "tisztességtelen magatartást" tanúsítottak a turisták csalogatásakor. Sajtóforrások szerint Olaszország az idén is attól tart, hogy Görögország és Spanyolország "elszedi" a látogatókat. Az olaszországi szigeteken ezért kezdték el a lakosság teljes átoltását, hiszen a görög szigetek már hónapok óta "Covid-mentes" üdülőhelyként hirdetik magukat.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Paolo Salmoirago

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.