Pesti Srácok

Orbán Viktor júniusban Kárpátaljára látogathat, ahol az ukrán államfővel tárgyal majd

Orbán Viktor júniusban Kárpátaljára látogathat, ahol az ukrán államfővel tárgyal majd

Orbán Viktor magyar kormányfő júniusban Kárpátaljára látogat, a miniszterelnök a tervek szerint kárpátaljai útja során találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel – írja az Index.

Az Index összefoglalója a kiszo.net és a Mukachevo.net alapján írta ezt. Előbbi portál, saját, meg nem nevezett forrásaira hivatkozva szombat délután azt közölte, hogy a két politikus közösen avatja fel az 1910-ben épített Osztrák–Magyar Bank egykori munkácsi fiókintézetében kialakított Munkácsy Mihály Magyar Házat. A magas rangú vendégek felkeresik Dercenben a Munkács Futball Akadémiát is. A Mukachevo.net szerint Zelenszkij és Orbán megvitatja a két ország közötti kapcsolatokat. Mint ismert, a magyar kormányfő és az ukrán elnök találkozóját tavaly nyárra ígérték, de ez elmaradt.

– jelentette ki korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint. Az ukrán államfő külön kitért Kárpátaljára, ahol a legnépesebb nemzeti kisebbséget a magyarság adja.

PestiSracok facebook image

– mondta Volodimir Zelenszkij, hozzátéve, hogy már több éve megy Kárpátalján a honosítás, azaz a magyar útlevelek osztogatása.

– adott hangot reményének az ukrán elnök. Zelenszkij mondandójából az tűnik kirajzolódni, hogy az államfő aggódik az ország területi integritásáért, a nemzeti kisebbségekre gyakorolt külföldi befolyás miatt – írja az Index.

– mondta.

Forrás: Index; Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.