Pesti Srácok

Potápi Árpád: ha egységes Kárpát-medencéről beszélünk, gazdaságilag is egységesíteni kell a térséget

null

Erősíteni kell a kapcsolati hálót annak érdekében, hogy jöjjön bármilyen nehézség, ez meg tudjon maradni – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, Zentán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programját megvalósító Prosperitati Alapítvány Előttem az utódom címmel indított magyar vállalkozók számára generációváltást támogató képzéssorozatot.

Az államtitkár szerint a generációváltást segítő program is jelentősen hozzájárul az utóbbi években kialakított kapcsolati háló erősítéséhez.

– ismertette Potápi Árpád János a gazdaságfejlesztési program céljait és eredményeit. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Vajdaságban körülbelül kilencezer családi vállalkozás működik. Az utóbbi időszakban a Prosperitati Alapítványon, valamint a különböző vállalkozói szövetségeken keresztül a vállalkozások nagy részét meg tudták szólítani és segíteni tudták. A programok egymásra épülnek, és akit egyszer elértek, azzal továbbra is kapcsolatot akarnak tartani.

PestiSracok facebook image

– szögezte le az államtitkár.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még