Pesti Srácok

Fekete-Győr visszahozná az ötvenes éveket

Fekete-Győr András az ATV-ben belengette, hogy egy esetleges baloldali győzelem esetén visszatér az ötvenes évek világa. A politika irányítja majd a bíróságokat és a rendőrséget, valamint visszaállítják a határellenőrzéseket is – írja a Drót.info.

Azt a tudományos körökben csak Kunhalmi-sejtésként ismert tétel óta tudjuk, hogy ha a hazai baloldal mond valamit, akkor valójában éppen annak az ellenkezőjére gondol. Például amikor a harmadik hullám felfutó szakaszában nyitást követeltek, Kunhalmi Ágnes szerint voltaképpen ez azt jelentette, hogy zárni akartak. De a sejtés kiterjeszthető a Gyurcsány-párt és a Jobbik nagy egymásra találására is, hiszen emlékezhetünk, hogy a DK nemrég még a legfőbb ügyésztől követelte a Jobbik betiltását. Ma pedig szinte már nem múlik el nap úgy, hogy a két párt – a kölcsönös elvtársi barátság és elismerés jegyében – ne jelentene be legalább egy közös előválasztási jelöltet – írja a Drót.info.

Fekete-Győr András június 8-án bent járt az ATV-ben, és arról beszélt, hogy 2022 után „európai polgári demokráciát” építenek majd. A kimondás pillanatában a Kunhalmi-sejtés azonnal érvénybe is lépett, a baloldal pedig azzal a lendülettel húzta is le a védőfóliát a népi demokráciáról. Hogy egy alapos mikrózás után ismét felmelegítsék nekünk az ötvenes éveket – padláslesöprésestől, csengőfrászostól, mindenestől. Fekete-Győr ezzel a mondattal kopogtatott be a beszélgetésbe, lapáttal a kezében, hogy szelíden afelől érdeklődjön, merre is találja a padlásfeljárót:

PestiSracok facebook image

Annyit talán a jogot végzett Fekete-Győrnek is illene tudnia, hogy a demokrácia nem az, amikor a baloldalé a hatalom, hanem mondjuk amikor a hatalmi ágak szét vannak választva egymástól. Azaz a kormány főszabály szerint nem kér semmit a független bíróságoktól, és nem avatkozik be a munkájukba. Főleg nem olyan „ideiglenes intézkedést” kérve, ami lehetővé teszi a politikai ellenfelekkel való leszámolást. Ezen a ponton azonban még nem állt meg a leninfiús bukéjú álmodozás, hanem így folytatta a Momentum elnöke:

A friss, ropogós és fiatalos Momentum programja tehát az, hogy visszaállítják a határellenőrzéseket, újra lesznek majd átvizsgálások, pakolhatjuk ki a csomagtartó tartalmát, szégyenkezve húzhatjuk el utazótáskánk cipzárját, hogy egy Mészáros Lőrinc sem lapul benne. A Momentum tehát azt a fojtogató légkört szeretné visszahozni, amitől – legalábbis eddig azt hittük – a kilencvenes években sikerült megszabadulnunk. A lopakodva visszatérő kommunizmust hallgató műsorvezető a beszélgetés során oda is szúrta Fekete-Győrnek, hogy „ennek azért van egy rosszízű üzenete, amit most mondott, azt ugye tudja”. Majd idézte a szintén momentumos Hajnal Miklóst is, aki pedig a politika által kézivezérelt rendőrségről ábrándozott vörösen csillogó szemekkel: „ha van politikai akarat, akkor meglepően gyorsan megjelenik a rendőrség és egyéb hatóságok az érintetteknél”. És higgyük el, nemcsak politikai akarat lesz, hanem érintett is. Előbb-utóbb ugyanis mindenki sorra kerül. Jönnek majd a momentumos Lenin-fiúk, becsöngetnek, és már mennek is a fürdőbe, hátha van némi valuta a WC-tartályba rejtve. Még nincs késő azonban. 2022-ben esélyünk lesz feltartóztatni a lopakodva visszatérő diktatúrát.

Forrás: Drót.infó; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.