Pesti Srácok

Hiperaktivitást és autizmust okozhat a paracetamol

null

Összefüggést talált a terhesség alatt szedett paracetamol és a gyereknél kialakuló figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD) és autizmus-spektrumzavarok (ASD) tünetei között egy több mint 70 ezer gyerek adatait vizsgáló, hat európai kohorszvizsgálaton alapuló kutatás.

A European Journal of Epidemiology című tudományos folyóiratban megjelent kutatás a barcelonai Globális Egészségügyi Kutatóintézet (ISGlobal) vezetésével készült. Összességében a szakértők 73 881 gyerek adatait elemezték; az információk a paracetamolnak a magzati korban vagy a születés után való kitettségre, az ASD vagy ADHD legalább egy tünetére vonatkoztak. A kohorszvizsgálattól függően az anyák 14−56 százaléka szedett paracetamolt várandóssága alatt − írja az EurekAlert.com tudományos-ismeretterjesztő portál. A kutatás szerint azoknál a gyerekeknél, akik a születés előtt ki voltak téve a paracetamol hatásainak, 19 százalékkal nagyobb eséllyel alakultak ki az ASD tünetei és 21 százalékkal nagyobb valószínűséggel az ADHD tünetei, mint azoknál a gyerekeknél, akik nem voltak kitéve a paracetamol hatásának.

– mondta Sílvia Alemany, a tanulmány vezető szerzője, az ISGlobal kutatója.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Jordi Sunyer, az ISGlobal szakértője. A fejlett országokban a várandós nők 46−56 százaléka vesz be a terhessége valamely pontján paracetamolt, amelyet a várandósok és gyerekek számára a legbiztonságosabb láz- és fájdalomcsillapítónak tartanak. Ugyanakkor egyre több a bizonyíték arra, hogy a paracetamol prenatális hatása összefüggésbe hozható a gyengébb kognitív teljesítménnyel, több viselkedésbeli problémával, az ASD és az ADHD tüneteivel. A paracetamolnak születést követő, gyermekkori kitettség a tanulmány szerint nincs kapcsolatban az ASD tüneteivel.

Forrás: MTI; Fotó: Webbeteg

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.