Pesti Srácok

Hölvényi György: fontos, hogy a család a fiatalok számára is vonzó életforma maradjon

null

Fontos, hogy a család a XXI. századi fiatalok számára is vonzó életforma maradjon egy olyan helyzetben, amikor Európa demográfiai kihívásokkal küzd, és a kontinens jövője áll a politikai közbeszéd középpontjában – hangsúlyozta Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője, az európai néppárti frakció (EPP) vallásközi munkacsoportjának Demográfiai változások és Európa jövője című konferenciáján csütörtökön.

A képviselő beszédében aláhúzta: a fiataloknak nyújtott támogatás alapvető az európai életmód fenntartása érdekében. Enélkül egy saját magára és a fogyasztásra koncentráló, jövőkép nélküli egoista társadalom jönne létre. Magyarország példáját kiemelve hangsúlyozta: közel tíz éve tartó tudatos és kiszámítható családbarát politika következtében elmondható, hogy a magyar születési ráta 1,25-ről mára 1,55-re emelkedett, és míg 2010-ben harmincötezer pár, addig 2020-ban már hatvanhétezer pár kötött házasságot a koronavírus-járvány ellenére is. Hölvényi György kiemelte: a család pótolhatatlan társadalmi együttélési forma.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki.

Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakciójának vezetője arról beszélt, hogy a születésszám csökkenése, az úgynevezett demográfiai tél és a népesség elöregedése miatt Európában 2015-től négymillió fő esett ki a munkaerőpiacról, ami igen káros gazdasági következményekhez vezetett.

– húzta alá. Weber hangsúlyozta: a családok tartópillérei a társadalomnak, ezért nagyon fontos, hogy a fiatal generációk elég támogatást kapjanak a családalapításhoz.

François-Xavier Bellamy francia filozófus, néppárti képviselő azt hangsúlyozta, hogy a családok, mint összetartó egységek gyengülése a jelenkori individualista társadalmakban jelentős negatív hatást gyakorol a közösségekre és a gazdaságra egyaránt. A családok atomizálódása törékeny társadalmi viszonyokat idéz elő, az emberek elvesztik gyökereiket és egyre magányosabbá és öncélúbbá válnak.

– tette hozzá Bellamy.

Forás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs