Pesti Srácok

Kálomista Gábor cáfolta, hogy közpénz lenne az őszödi beszédről készülő filmjében

Kálomista Gábor cáfolta, hogy közpénz lenne az őszödi beszédről készülő filmjében

Az őszödi beszédről készülő filmben nincsen közpénz, de támogatókra számítanak – cáfolta meg Kálomista Gábor azokat a Gyurcsány-párti híreszteléseket, amelyek szerint az Elk*rtuk című film nyolcszázmillió forintba került a magyar adófizetőknek. A producer azt is elmondta: a 2006-os történéseket történelmi jelentőségű botránynak tartja – számolt be a Magyar Nemzet.

A lap vasárnapi cikkében azt írja: minden valóságot nélkülöz a Demokratikus Koalíció azon állítása, hogy az őszödi beszédről készülő film, az Elk*rtuk nyolcszázmillió forint közpénzből valósult volna meg. Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, a film producerei az Index.hu-nak adott interjúban közölték: ezt az állítást érdemes több oldalról is megvizsgálni. A közpénzekkel kapcsolatos, tehát állami forrásokról szóló adatok nyilvánosak.

– magyarázta az őszödi beszédről készülő film producere, Kálomista Gábor. A producer leszögezte: kormánypárti politikusok sem kapcsolódnak a filmhez.

PestiSracok facebook image

– mondta a producer.

– magyarázta Kálomista, aki hozzátette: az illető visszanyúlt a történelem jól bevált módszeréhez, és rendőrségi eszközöket bevetve idézett elő egy hatalmas bajt – amitől emberek sérülnek, adott esetben halnak meg –, hogy elleplezze a csalását. Kálomista Gábor a film anyagi hátteréről úgy fogalmazott: úgy gondolták, hogy az NFI jelenlegi döntési rendszerében ez a film nem tud elkészülni.

– zárta le a film anyagi részét firtató kérdéseket a producer. A film jelentőségéről pedig úgy fogalmazott: az alapjául szolgáló eseményeket történelmi jelentőségű botránynak tartja.

– mondta el véleményét a film producere.

Forrás: Index, Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.