Pesti Srácok

Két hét sötétzárkát kapott a móri mészáros

null

Weiszdorn Róbert, vagyis a móri mészáros tizennégy éve jó magaviselettel töltötte börtönéveit, azonban most egyre több balhét szít, így két hét sötétzárkát kapott. A Blikk információi szerint a legszigorúbb szankciót azért alkalmazták vele szemben, mert cellájában – melyet egy másik rabbal oszt meg – elrejtve egy mobiltelefont találtak az őrök.

Weiszdorn Róbert őszintén, egyetlen pillanatig sem próbálta társára fogni a súlyos szabálysértést, azonnal bevállalta, hogy övé a készülék, viszont így is tizennégy nap fogdát kapott. Információk szerint azért kellett neki a telefon, mert többet akart beszélni szeretteivel, mint amennyi a hivatalos készüléken lehetséges. Ugyanis a rabok kapnak a börtönben egy készüléket, amin lehet telefonálni, de korlátozva van, kivel és mennyit beszélhetnek.

– mondta el az Indirektnek Weiszdorn ügyvédje, dr. Lichy József. A fogda azért is komoly büntetés, mert a börtönhöz képest még lassabban telik az idő. Televízió nincs, telefonálni csak ügyvéddel lehet, plusz az egész helyiségnek még ablaka sincs. A börtönben töltött évei alatt jutott ideje a tanulásra: Weiszdorn német nyelvvizsgára készült, és emellett elvégezte a teológiai főiskolát is. Mint ismeretes: a magyar kriminalisztika legbrutálisabb rablógyilkossága kötődik Róbert nevéhez. Társával, az azóta elhunyt, Nagy Lászlóval nyolc emberrel végeztek a móri bankfiókban. Öt évig sikeresen bujkáltak a rendőrség elől, végül azonban egy amatőr régész segítségével a hatóságok a nyomukra bukkantak. A két tatabányai férfi közül a bíróság végül csak Weiszdornt tudta elítélni, akinek minimum negyven évet kell börtönben töltenie, mert társa, Nagy László a cellájában öngyilkos lett.

PestiSracok facebook image

Forrás: Indirekt; Fotó: RAS-archívum

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.