Pesti Srácok

Komoly döntést hozott Putyin: Oroszország felmondta a Nyitott Égbolt szerződést

null

Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a törvényt, amelynek értelmében Oroszország felmondja a Nyitott Égbolt szerződést. Az erről szóló közlemény hétfőn jelent meg az orosz hivatalos jogi információs portálon. Az Egyesült Államok november 22-én jelentette be, hogy nem részese többé a Nyitott Égbolt szerződésnek.

A szerződés felmondásáról rendelkező törvényt az orosz parlament alsóháza május 19-én, felsőháza pedig június 2-án szavazta meg. Május 27-én Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes arról tájékoztatta orosz hivatali partnerét, hogy az Egyesült Államok nem kíván visszatérni a szerződéshez. Az 1992-ben aláírt és 2002-ben hatályba lépett megállapodásnak 34 európai és észak-amerikai részes állama volt. Rendelkezései alapján az utóbbi másfél évtized során több mint 1200 ellenőrző repülést hajtottak végre, amelyek egyik fő célja a bizalomerősítés, a leszerelési egyezmények betartásának ellenőrzése. A partnerek a szerződést a műholdas felderítő eszközök tökéletesedése ellenére is hasznosnak tartották. Az amerikai kormányzat tavaly május 21-én jelentette be az egyezményből való kilépésre vonatkozó szándékát, és fél évre rá kilépett. Washington és Moszkva a szerződés megsértésével vádolta egymást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.