Pesti Srácok

Nincs helye a homoszexuális propagandának óvodában és iskolában Volner szerint

Nincs helye a homoszexuális propagandának óvodában és iskolában Volner szerint

Sem az óvodában, sem az iskolában nincs helye a homoszexuális propagandának – jelentette ki a Volner Párt elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Volner János azt mondta, hogy felháborítónak tartja, hogy melegszervezetek reklámpropagandát fejtsenek ki óvodákban, iskolákban, egyéb oktatási intézményekben. A homoszexuális közösségeknek azt tanácsolta, hogy vegyék tudomásul: a gyermekeket békén kell hagyniuk, a magyar emberek ebből nem kérnek. A pártelnök visszautasította az amerikai nagykövetség nyilatkozatát, amelyben aggodalmaikat fejezik ki az általa is támogatott pedofilellenes törvény keddi elfogadása miatt. A homoszexuális szervezetek által szervezett tüntetést azért is tartja felháborítónak, mert ezek a szervezetek nem tettek meg mindent azért, hogy elhatárolódjanak azoktól, akik folyamatosan a beleegyezési korhatár leszállításával kampányoltak, és megpróbálták a pedofíliát törvényessé tenni Európában, így Magyarországon is. Volner János fontosnak nevezte, hogy Magyarország védje meg a gyermekeket minden pedofil vagy homoszexuális témájú támadással, reklámpropagandával szemben.

Kérdezték a pártelnököt, mi a véleménye arról, hogy Vadai Ágnes (DK) szerdán bejelentette egy olyan "valódi pedofilellenes" javaslat beterjesztését az Országgyűlés elé, amely feltárja az egyházon belüli pedofil bűncselekményeket. Volner János válaszul közölte: undorítónak tartja, hogy a baloldali politikusok folyamatosan az egyházak, különösen a keresztény egyházak ellen hergelnek, úgy téve, mintha azok pedofilok lennének.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.