Pesti Srácok

Politikai Hobbista: a nagyhangú, Kína elleni ellenzéki szólamok csak a tüntetésen hangzottak jól (Videó!)

null

Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak Karácsony Gergely hiányos nyelvtudása az akadálya annak, hogy az összellenzék végre elküldje a hetekkel ezelőtt beígért "kemény hangvételű" Fudan Egyetemmel kapcsolatos levelét Hszi Csin-ping kínai elnöknek – fejtegette keddi adásában a Politikai Hobbista. A Kínát és a Kínával gazdasági kapcsolatokat ápoló magyar kormányt fenyegető, dörgedelmes szónoklatok után Karácsony Gergely vezetésével az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek egy már jóval visszafogottabb, inkább panaszkodós levelet írtak a kínai elnöknek, kilátásba helyezve a számukra is fontos beruházások leállítását egy esetleges kormányváltás esetén. Vélhetően még Karácsonyéknak is leesett, hogy saját esetleges kormányzásuk esetén hatalmas öngól lenne lerombolni a gazdasági kapcsolatokat a világ egyik legerősebb országával, de az is megtörténhetett, hogy az Újmult Kft. hathatós munkája ellenére is felsejlett a roncsderbi versenyzőinek, hogy főnökük, Gyurcsány Ferenc 2006-ban még azt kérte számon Orbán Viktoron, hogy nem nyit eléggé kelet felé. A felháborodott ultimátumból tehát nem lett semmi, csak egy újabb erőtlen baloldali kiáltvány, amelyben az ellenzék ismét elpanaszolta bánatát. Azt már az olvasók fantáziájára bízzuk, hogy a kínai elnököt mennyire hatotta meg a levél, de az érdeklődök a fenti videóban meg is nézhetik, Hszi Csin-ping reakcióját.

Nézze meg a Politikai Hobbista teljes adását a Pesti TV oldalára kattintva, amely előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával is elérhető bárhol az országban. A Pesti TV jelen van a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában és műholdról is fogható! A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook– és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.