Pesti Srácok

Pont úgy drágult a Blaha, mint a Lánchíd

Pont úgy drágult a Blaha, mint a Lánchíd

Harmadával kerül több pénzbe Budapest egyik legforgal­masabb terének a felújítása most, mint fél éve. Ráadásul az eredeti tervekhez képest jelentősen csökkent a beruházás végső műszaki tartalma is. A Blaha esete erősen emlékeztet a Lánchídéra, írja Világgazdaság.

Áfa nélkül 3,591 milliárd forintba kerül a fővárosi Blaha Lujza tér felújítása – ez derült ki az európai közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztatásból. A feladatra a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az STR Mély- és Magasépítő Kft.-vel szerződött. A bekerülés bruttósítva, az áfával számolva, 4,56 milliárd forint. Ez azért meglepő, mert a BKK alig két hete, június 7-én arról adott ki közleményt, hogy a projekt teljes forrásigénye bruttó 3,468 milliárd forint. A két szám között csaknem 1,1 milliárd a különbség. A bruttó 4,56 milliárdos ár azért is szembeötlő, mert a még Tarlós István vezette Budapesti Közgyűlés 2019 májusában egy 4,167 milliárdos rekonstrukciós büdzsét fogadott el a tér fejlesztésére. Karácsony Gergely főpolgármester részben éppen arra hivatkozva szabta át a komplett beruházást, mert racionalizálni kívánta a költségeket. Ehhez képest csaknem 400 millió forintos drágulás állt be úgy, hogy a Tarlós-féle koncepció műszaki tartalma jóval szélesebb volt, mint ahogy most a főváros megrendelte a Strabag leánycégétől a beruházást. Eredetileg a felújítás kiterjedt a Blaha Lujza térre és közvetlen környezetére, új középülettel, a forgalomtechnikai munkák elvégzésével, növénytelepítéssel és az itteni gyalogos-aluljáró bővítésével. Ráadásul tartalmazta a Somogyi Béla utca átépítését is. A kivitelezés tervezett befejezése az idén december 31. lett volna. A csökkentett műszaki tartalom miatt pedig kimaradnak különböző térépítészeti, közlekedési, közműkiváltási elemek, és nem épül buszváró, sem pavilonépület kávézóval és nyilvános illemhellyel. Az aluljáró bővítését (ügyfélközponttal és az akadálymentesítést biztosító lifttel) pedig szintén kihúzták a feladatok közül. Igaz, a jócskán karcsúsított aluljáró-korszerűsítést és a Somogyi Béla utca átépítését nem törölték végképp, de ezek már csupán opciós tételként szerepelnek a tenderben, ezért kérdéses, hogy lehívják-e őket. A lap értesülése szerint ez a két projektelem magyarázza a nettó 3,591, vagyis bruttó 4,56 milliárdos árat.

Forrás: Világgazdaság; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.