Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország az új autóipari korszak nyertesei közé tartozik

Szijjártó: Magyarország az új autóipari korszak nyertesei közé tartozik

A magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar. Az ország termelésének egyharmada származik az iparágból, ezért rendkívül fontos, hogy a tradicionális korszakában megszerzett zászlóshajó-szerepünket megőrizzük az autóipar új időszakában is – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben, a Vitesco Technologies beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.

– szögezte le a miniszter a tárca közleménye szerint. A német vállalat legújabb debreceni beruházásáról elmondta, hogy az 36 milliárd forintos értéket képvisel, amelynek nyomán 450 új munkahely jön létre a hajdúsági városban, mindehhez pedig a kormány 10 és fél milliárd forintnyi támogatást biztosít.

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter. Hozzátette: a vállalat eddigi gyártási területe közel 7000 négyzetméterrel növekszik meg, amivel a Vitesco gyakorlatilag az összes hajtásrendszerhez képes lesz alkatrészeket gyártani, beleértve ebbe az elektromos autókat és a plug-in hibrideket is. A külügyminiszter kiemelte, hogy Debrecen ideális helyszín a modern ipari beruházásokhoz.

– mondta Szijjártó Péter. A német-magyar gazdasági együttműködésről szólva kiemelte, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legutóbbi felmérése szerint idén tavasszal a hazánkban működő német vállalatok 88 százaléka gondolta úgy, hogy ha ma újra beruházást kellene végrehajtaniuk, akkor azt Magyarországon tennék.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.