Pesti Srácok

A brit egészségügyi miniszter eltörölné az összes korlátozást

null

A brit egészségügyi miniszter szerint őszintén el kell ismerni, hogy a koronavírust nem lehet kiirtani, és meg kell találni a módját annak, hogy miként lehet elviselni a létezését csakúgy, mint az influenza esetében. Sajid Javid kifejtette: jól ismertek az ország megnyitása mellett szóló gazdasági érvek, de ugyanennyire sürgetők a nyitás egészségügyi indokai is. A kényszerűségből meghozott korlátozó intézkedések a családokon belüli erőszakcselekmények számának megdöbbentő mértékű emelkedéséhez vezettek, és rettenetes hatást gyakoroltak nagyon sok ember mentális egészségi állapotára is. Hangsúlyozta azt is, hogy a korlátozó intézkedésekkel sikerült megvédeni a brit állami egészségügyi szolgálatot (NHS), de hatalmas mértékben felduzzadt az egyéb szükséges vizsgálatok, kezelések várólistája.

A brit kormány az eredeti, június 21-i időpontról négy héttel későbbre, július 19-re halasztotta a még érvényben lévő utolsó jogi korlátozások megszüntetését, elsősorban azzal a céllal, hogy az oltási kampány lépést tudjon tartani a fokozottan fertőzőképes, Nagy-Britanniában dominánssá vált delta koronavírus-variáns terjedési ütemével. Sajid Javid a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglapnak írt cikkében ugyanakkor kifejtette: jól ismertek az ország megnyitása mellett szóló gazdasági érvek, de ugyanennyire sürgetők a nyitás egészségügyi indokai is. Azt is hangsúlyozta, hogy a korlátozó intézkedésekkel sikerült megvédeni a brit állami egészségügyi szolgálatot (NHS), ám hatalmas mértékben felduzzadt az egyéb szükséges vizsgálatok, kezelések várólistája.

Családon belüli erőszak, mentális zavarok

A kényszerűségből meghozott korlátozó intézkedések a családokon belüli erőszakcselekmények számának megdöbbentő mértékű emelkedéséhez vezettek, és rettenetes hatást gyakoroltak nagyon sok ember mentális egészségi állapotára is. Mindemellett a legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni oltások hatékonyak: a statisztikai hivatal új felmérése szerint a brit felnőttek 80 százalékának szervezetében mutathatók ki a koronavírus-fertőzéstől védő antitestek – írja vasárnapi cikkében a brit egészségügyi miniszter. Javid szerint ennek hatalmas jelentőségű kihatásai vannak. A miniszter kiemelte: amikor legutóbb elérte a 28 ezret az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőződések napi száma, naponta hozzávetőleg 500-an haltak meg a Covid-19-betegség miatt. Pénteken is csaknem 28 ezer új fertőzéses esetet mutattak ki országszerte szűrővizsgálatokkal, de a halálos áldozatok napi száma a huszonnegyede volt a hasonló fertőzési adatok jellemezte előző időszakénak – áll a brit egészségügyi miniszter vasárnapi írásában. A szaktárca kimutatása szerint pénteken 27 125 koronavírus-fertőződéses esetet szűrtek ki Nagy-Britanniában. Ugyanaznap 27-en haltak meg Covid-19-betegségben.

PestiSracok facebook image

Hosszú várólisták

Sajid Javid kiemelte azt is, hogy a koronavírus elleni korlátozó intézkedésekkel sikerült megvédeni a brit állami egészségügyi szolgálatot (NHS), és ezek az intézkedések számtalan emberéletet mentettek meg, ugyanakkor hatalmas mértékben felduzzadt az egyéb szükséges vizsgálatok, kezelések várólistája. A miniszter szerint a járvány miatt a jelenlegi becslések alapján a szokásosnál eddig hétmillióval kevesebben jelentkeztek egészségügyi ellátásra, és ha ennek az elmaradt ellátási igénynek csak egy része jelenik meg ismét, az is hatalmas nyomást gyakorolna az NHS-re. Javid szerint mindezek alapján Nagy-Britannia jó úton halad a korlátozások július 19-i feloldása felé, annál is inkább, mivel nem lehet olyan időpontot kijelölni a teljes nyitásra, amely mentes a kockázatoktól. Az egészségügyi miniszter szerint őszintén el kell ismerni, hogy a koronavírust nem lehet kiirtani, és meg kell találni a módját annak, hogy miként lehet elviselni a létezését – csakúgy, mint az influenza esetében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.