Pesti Srácok

Az ellenzék fellép a nemzeti konzultáció ellen, mégis igyekeznek lemásolni

null

A nemzeti konzultáció kiváló eszköz arra, hogy két kormányzati ciklus között kikérje az emberek véleményét a kormány fontos, nehéz döntések meghozatalát igénylő kérdésekben – fogalmazott Szolomayer Balázs Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. Szolomayer Balázs és Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzői voltak Czirják Imre szerkesztő-műsorvezető vendégei a legutóbbi adásban, amelyben többek között szó esett a nemzeti konzultációról, Jakab Péter összeszólalkozásáról egy valódi melóssal, valamint arról is, hogy egy transznemű sportoló csak azért szerezne érmet a tokiói olimpián, hogy elégethesse az USA zászlaját.

– fejtette ki Tóth Erik. A vezető elemző kifejtette: azért támadják sokat az ellenzéki pártok a konzultációt, hogy csökkentsék annak jelentőségét és az általa biztosított többlet legitimáció mértékét is. Szolomayer Balázs szerint álságos a konzultáció elleni fellépése az ellenzéki pártoknak, mert ők maguk is rendszeresen igyekeznek másolni ezt a politikai innovációt, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Szolomayer Balázs. Tóth Erik arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jobbik elnöke az utóbbi hetekben rendre hasonló, provokatív akciókkal igyekszik magára irányítani a választók figyelmét.

A Bolond lyukból nevű rovatban arról esett szó, hogy az egyik amerikai transznemű sportoló el akarja égetni az Egyesült Államok zászlóját, ha megnyeri az olimpiai számot, amelyben elindul, hogy így tiltakozzon a Trump-adminisztráció transzneműekkel szembeni, állítólagos negatív diszkriminációja ellen.

– jegyezte meg Szolomayer Balázs. Tóth Erik hozzátette:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.