Pesti Srácok

Baranyi megint hazudott? – Szembesítette állításaival Ferencváros polgármesterét Kubatov

Baranyi megint hazudott? – Szembesítette állításaival Ferencváros polgármesterét Kubatov

Ismét a Fradi költségvetésének megkurtításán munkálkodik Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, aki az utóbbi lassan két évben folyamatosan dolgozott a nemzetközi hírű kerületi klub forrásainak elapasztásával. Persze mindezt úgy teszi, hogy igyekszik végig áldozati pózban tetszelegni a közösségi médiában. Kubatov Gábor, az egyesület elnöke ezért pontokba szedve, tételesen cáfolta Baranyi Krisztina Fradival szembeni vádaskodásait és csúsztatásait egy Facebook-posztban.

Mint ismert, 2020-ban azt kérte a ferencvárosi önkormányzattól a Fradi, hogy az önkormányzatnak befizetett adót a klub kapja vissza, az összeget utánpótlás-nevelésre és tömegsportra fordították volna, ahogy ezt eddig is tették. Végül azonban Baranyi Krisztina nemhogy ezt nem adta vissza, de minden támogatást megvont a Fraditól. Kubatov Gábor szerint azért, mert a polgármester eltökélte, hogy kivérezteti a klubot. Ennek a csörtének egy újabb felvonásában Baranyi aztán válogatott csúsztatásokkal támadt a klubvezetőre a Facebookon, ahol arról írt, hogy a Fradi – az országban egyedülálló módon – nem fizet adót a stadionja után a helyi önkormányzatnak, a klub különböző szakosztályai – női torna, jégkorong, kajak-kenu – pedig egyébként a mai napig jelentős támogatást kapnak a kerülettől utánpótlás nevelésre. Többek között ezeket az állításokat cáfolta most Kubatov Gábor, aki egy Facebook-posztban válaszolt Baranyi vádaskodó irományára, amelyben a szakmai jellegű kérdések helyett sokkal inkább ideológiai alapon támadta a klubvezetőt a polgármester.

Kubatov bejegyzésében felhívta a figyelmet, hogy Baranyi, ha nem is szó szerint, de valójában azt írta a riposztnak szánt bejegyzésében, hogy ő a mai napig támogatja a Fradit. Ez azonban a klub elnöke szerint nem igaz.

PestiSracok facebook image

– fogalmaz a Fradi elnöke.

A Baranyi által kifogásolt építményadó-fizetés kapcsán Kubatov Gábor költői kérdéssel felelt a polgármesternek, amelyben arról érdeklődött, hogy vajon a Vasas és a Debrecen mennyi építmény- és telekadót fizet a helyi önkormányzatnak.

– szögezte le Kubatov megjegyezve, hogy a Fradi az új stadion fennállása óta összesen 988 185 119 forint vagyonkezelési díjat fizetett be az államnak. Az elnök hangsúlyozta azt is, hogy a női torna, jégkorong utánpótlás és kajak-kenu szakosztályuk számára a támogatásokat annak idején, 2018-ban a Bácskai János vezette fideszes önkormányzat szavazta meg, négy évre előre, évenként eltérő összegekben.

– emelte ki az FTC elnöke.

Kubatov ismertette azt is, hogy a Bácskai János vezette önkormányzat – szemben Baranyiékkal – az ezeknek a szakosztályoknak megítélt összegeken felül további támogatásokat adott az ország legnépszerűbb, határokon túl is elismert sportegyesületének évről évre. Ezeket a támogatásokat már 2019-ben sem szavazta meg a polgármester asszony, majd teljesen elvette a klubtól.

– zárta sorait Kubatov Gábor.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.