Pesti Srácok

Elrendelték a Covid-osztályon betegtársára támadó férfi előzetes kényszergyógykezelését

null

A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését annak a kínai férfinak, aki márciusban egy fővárosi kórház Covid-osztályán sebészeti ollóval szúrt meg egy nőt, aki később életét vesztette. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított férfi ellen a kényszerintézkedést legfeljebb hat hónapra rendelték el.

A bíróság ezzel egy időben megszüntette a terhelt letartóztatását és elrendelte elmeállapotának – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) egy hónapig tartó – megfigyelését. A rendőrség korábbi közlése szerint egy VI. kerületi kórházban sebészeti ollóval többször arcon és mellkason szúrt egy másik beteget egy Covid-osztályon ápolt, kínai állampolgárságú férfi. A megszúrt beteg később meghalt. A gyanúsított kirohant az osztályról, a biztonsági őr megpróbálta visszatartani, de a támadó őt is megsebezte a kezén.

A törvényszéki közlemény ismertette, hogy a gyanúsított cselekménye közfeladatot ellátó személy sérelmére és több személy sérelmére, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének, illetve testi sértés kísérletének megállapítására lehet alkalmas. Ha bűnösnek találják, 10-től 20 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított előzetes kényszergyógykezelését, valamint elmeállapotának megfigyelését; a bíróság ezt – a kommüniké szerint – megalapozottnak találta. A végzés nem végleges.

Forrás: MTI; Fotó: Shutterstock

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.