Pesti Srácok

Fejbe lőttek egy bűnügyi újságírót Amszterdam belvárosában

Fejbe lőttek egy bűnügyi újságírót Amszterdam belvárosában

A hírek szerint az ismert bűnügyi riporter, Peter R. de Vries kedden este súlyosan megsérült Amszterdam belvárosában. A rendőrség azt mondta, hogy a lövöldözés áldozatát egy környékbeli kórházba szállították, és válságos állapotban van. Hollandia biztonság és terrorizmus elleni nemzeti koordinátora szerint az arab maffia is állhat a bűncselekmény hátterében – írta a Mandiner.

A tanúk azt szerint De Vriest fejbe lőtték, összesen öt lövés dördült. Egy hajléktalan látta a hatvannégy éves férfit, ahogy a földön fekszik egy vértócsában. Egy lány fogta a kezét, míg a mentők érkezését várták, és a férfi életben volt, amikor mentőbe tették. A lövöldözés este fél nyolc körül kezdődött az RTL Boulevard televízió dolgozói által használt parkolóház közelében. De Vries ugyanis gyakori vendége a műsornak, és kedden este adást tervezték vele. A televíziós műsor honlapján azt írták, hogy De Vries-t fejbe lőtték azt követően, hogy elhagyta a stúdiót.

Közel-keleti származású lehet az elkövető

A Burgernet nevű állampolgári riasztórendszer arra figyelmeztette az embereket, hogy keressenek egy barna bőrű kis termetű, karcsú testalkatú férfit, aki sötétzöld álcázó mintás kabátot és fekete kalapot visel. Figyelmeztették az embereket, hogy ne lépjenek kapcsolatba vele, ha meglátják. De Vries többek között egy Ridouan Taghi nevű kábítószerbáró elleni, Marengo-ügynek nevezett per koronatanújának, bizonyos Nabil B-nek a tanácsadójaként is tevékenykedett.

PestiSracok facebook image

– állította Hollandia biztonság és terrorizmus elleni nemzeti koordinátora.

Az arab maffia elleni per több szereplőjét is meggyilkolták már

Nabil B. ügyvédjét, Derk Wiersumot 2019. szeptember 18-án lőtték agyon amszterdami otthona előtt, miután azt állította, hogy Mark Rutte kormánya nem veszi komolyan az ő és ügyfele védelmét. Előtte ugyanis Nabil B. testvérét, Reduanot is megölték 2018. március 29-én, egy héttel azután, hogy a kormány bejelentette, hogy B. a sztártanú a Marengo-ügyben. Bekir E., akit egy rotterdami iskolában meggyilkolt egy tizenhat éves lány haláláért csuktak le szintén halálosan megfenyegette De Vries-t. A múlt héten ráadásul De Vries azt is bejelentette, hogy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy egymillió eurós jutalmat gyűjtsön bárkinek, akinek információi vannak Tanja Groen meggyilkolása ügyében, mely egy huszonhét éve megoldatlan bűntény Hollandiában.

Forrás: Mandiner; Fotó: netherlandsnewslive.com

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.