Pesti Srácok

Ha eddig túl könnyen ment volna a közlekedés, mától a Blahánál is megkeserítik az autósok életét

null

Bár lassan eposzi megpróbáltatás átkelni a fővároson, Karácsony Gergely kitűnő szervezőmunkával csavart egyet a nehézségi fokon. Nem elég ugyanis, hogy a Lánchíd felújítási munkálatai miatt az átkelőt lezárták, a biciklisávok miatt a körúton, a metrófelújítás miatt pedig a kiskörúton jelent kihívást a közlekedés, most újabb csomópontot zár le a városvezetés, a többi forgalomkorlátozással egyidőben. Vagyis a "szokásosnál" is nagyobb dugóra számíthatnak hétfőtől a fővárosban közlekedők. Hétfőtől ugyanis kiváló ütemérzékkel kezdődik a Blaha Lujza tér felújítása, emiatt pedig irányonként egy-egy sáv nem lesz járható a körúton.

A teljes projekt egyébként 3,5 milliárd forintból fog megvalósulni, ennek részeként pedig a tér felszíni területe fog részben zöldülni, valamint az aluljáró szigetelését valósítják meg a beruházás részeként. Utóbbi munkálat miatt kerül lezárásra irányonként. A munka első szakasza várhatóan szeptember közepéig tart - ez a közösségi közlekedést nem érinti. A tér teljes egészében várhatóan jövő év végére újul meg.

Forrás: HVG; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.