Pesti Srácok

Joe Biden lépett, miután újságírók adatait szerezték meg amerikai nyomozók

null

Az amerikai igazságügyi miniszter hétfőn elrendelte, hogy a szövetségi ügyészek a szivárogtatási vizsgálatok során ezentúl nem használhatják fel a bíróságon újságírók email-levelezésének és telefonbeszélgetéseinek adatait. A szabad és független sajtó elengedhetetlen része demokráciánk működésének. Az igazságügyi minisztérium a jövőben, bizonyos kivételektől eltekintve, már nem fogja alkalmazni azt a gyakorlatot, amellyel az ügyészek hozzáférhetnek a munkájukat végző újságírók kommunikációjára vonatkozó adatokhoz – derült ki a Merrick Garland vezette tárca feljegyzéséből.

A minisztérium júniusban folytatott egyeztetést több médiavállalat vezetőjével a tervezett új gyakorlatról, miután mások mellett a CNN hírtelevízió, illetve a The New York Times és a The Washington Post című napilap is felfedte, hogy a hatóságok több újságírójuk adataihoz is hozzájutottak nyomozások során. Az új gyakorlat szerint egyértelmű kivételt képeznek azok az esetek, amikor egy újságírót azzal gyanúsítanak, hogy egy másik ország vagy egy terrorszervezet ügynöke lehet, illetve olyan helyzetek, amelyek valamilyen küszöbönálló veszéllyel fenyegetnek, például emberrablások vagy gyermekek elleni bűncselekmények. A tárca annak hatására módosított a gyakorlaton, hogy kiderült: Donald Trump elnöksége idején a hatóságok Oroszországgal és más nemzetbiztonsági ügyekkel kapcsolatos kiszivárogtatási nyomozások során alsóházi demokrata párti képviselők, valamint újságírók metaadataihoz is hozzájutottak. Joe Biden elnök korábban leszögezte: nem fogja engedni, hogy az igazságügyi minisztérium hozzáférjen újságírók telefonadataihoz, mert ezt a gyakorlatot helytelennek tartja.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/SIPA USA pool/Oliver Contreras

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.