Pesti Srácok

Karácsony nincs tisztában vele, miről lehet népszavazást kezdeményezni

null

Karácsony Gergely újra remekelt, ezúttal az ATV műsorában. Az Egyenes beszéd műsorvezetője a főpolgármester által beadott népszavazási kezdeményezésekről kérdezte, lévén azok között több költségvetési kérdés is szerepel, amelyekről nem lehet népszavazást kezdeményezni. A főpolgármester válaszából azonban kiderült, hogy nincs tisztában a törvényi szabályozásokkal.

Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje több kérdést is benyújtott a Nemzeti Választási Irodának (NVB) a tegnapi nap folyamán. Ezzel kapcsolatban szintén csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol a műsorvezető arra is rákérdezett, hogy el fogja-e kaszálni a kérdések egy részét az NVB, ugyanis ezek költségvetési kérdést érintenek, amelyekről – a rendszerváltás óta – nem lehet népszavazást tartani. Karácsony Gergely ezzel szemben azt állította, hogy nincsenek már ilyen törvényi megkötések, de ez nem állja ki a valóság próbáját. Tehát a főpolgármester egyszerűen nincs tisztában azzal, hogy mely kérdésekről lehet és melyekről nem lehet népszavazást tartani – írja a Híradó.hu.

– mutatott rá a műsorvezető.

PestiSracok facebook image

– vetette oda Karácsony.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.