Pesti Srácok

Kiderült, hogy a Telex társfőszerkesztője hogyan csúsztatott Bodolai Lászlóval kapcsolatban a 444.hu közreműködésével

null

Helyreigazításra kötelezte a bíróság a fityma rabbizó főszerkesztő vezetése alatt álló 444.hu-t, miután az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke, Bodolai László beperelte a hírportált a többi között azért, mert hazudtak az Index tulajdonjogával kapcsolatban. Arra is fény derült, hogy miért, és milyen körülmények között találkozott Dull Szabolcs, a portál korábbi főszerkesztője az egyik kormánypárti politikussal.

Tavaly novemberben a 444.hu-n megjelent egy cikk az Index.hu széthullásával kapcsolatban, amiben a következőket írták:

Az átlátszó.hu beszámolója szerint Bodolai kifogásolta, hogy Dull Szabolcsot személyesen vitte volna el egy fideszes politikushoz, továbbá azt is, hogy átengedte volna a kiadó részvényeit az Indamédia csoportnak. Előbbiben a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a találkozó megtörténtét a felperes sem vitatta, az, hogy ebből a tényből az újságíró vagy az olvasó milyen következtetést von le, a helyreigazítás jogintézményén túlmutató kérdés. Majd fény derült arra, hogy Bodolai azért szervezett találkozót a lapigazgató, Pusztay András – aki már szintén a Telexnél dolgozik – javaslatára Dullnak Kovács Zoltán államtitkárral, mert korábban az Index járványügyi újságírói megkeresései nem vezettek eredményre, kizárólag az Indexen megjelenő íráshoz volt szükség erre a találkozóra, az tisztán szakmai volt. Dull Szabolcs tanúkénti meghallgatásán azt is mondta:

PestiSracok facebook image

A második pont esetében azonban úgy ítélte meg a bíróság, hogy a tulajdonjog tekintetében köztudomásúnak tekinthető tényeket az alperes hamis színben tüntette fel.

Forrás: átlátszó.hu. Fotó: Index

Ajánljuk még