Pesti Srácok

Komoly hátrányt okoznak az érzékenyítő kurzusok az amerikai haditengerészetnél

Komoly hátrányt okoznak az érzékenyítő kurzusok az amerikai haditengerészetnél

Miközben Kína gőzerővel modernizálja a haderejét, az amerikai haditengerészet vezetése számára sokkal fontosabb a politikai korrektség és az érzékenyítő kurzusok. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen egy friss jelentés szerint az elfogadást és sokszínűséget propagáló tanfolyamok miatt a világ legnagyobb vízi haderejének nincs elég ideje és energiája a hadviselésre.

Az Egyesült Államok szenátusának friss jelentése szerint az amerikai haditengerészet vezetése komoly válságban van, a fegyveres testület erőforrásainak jelentős részét pedig nem a felkészülésre és a csatatérre koncentrálja. A jelentést két leszerelt, magas rangú tiszt készítette az amerikai törvényhozás számára, felmérésük alapját egy sor interjú adta, melyet aktív és nyugdíjába vonult tengerészekkel készítettek. A megkérdezettek kilencvennégy százaléka állította azt, hogy jelenleg az amerikai vízi haderő vezetése komoly problémákkal küzd, a tisztek körében általánosnak mondható a vezetői készségek hiánya. A tengerészgyalogosok szerint feletteseikre túlságosan nagy adminisztrációs teher hárul, ami akadályozza a hierarchia hatékonyságát. Miközben Kína folyamatosan javítja és fejleszti hadierejét, addig az Egyesült Államokban a tengerészet nem képes a hadviselésre elegendő energiát szánni – írja a Mandiner a jelentés alapján.

Több zavaró tényezőt is megneveznek a jelentéstevők, köztük azt, hogy a haditengerészek azért nem tudnak hivatásuknak élni, mert kötelező érzékenyítő képzéseken kell részt venniük. Ilyen a sokszínűség elfogadását célzó külön tanfolyam, ami a jelentés szerint egy azon továbbképzések közül, mely jelentős időt és erőforrást vesz el a hadviselésre való felkészülési, kiképzési időből. Egy hadnagy kiemelte, úgy látja, hogy a haditengerészet számára nem az a prioritás, hogy fel tudják-e venni a versenyt Kínával: a cél, hogy legyen elengedő számú afroamerikai a tiszti karban. A jelentést Tom Cotton republikánus szenátor és a Kongresszus republikánus tagjai indítványozták miután az elmúlt években a haditengerészeten belül megsokszorozódott a mulasztások miatti halálos balesetek száma. 2017-ben a csendes-óceáni térségben két halálos kimenetű ütközés is történt a flottában, tavaly pedig a USS Bonhomme Richard nevű hadihajón ütött ki tűz.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Amerikai haditengerészet/Aaron B. Hicks

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.