Pesti Srácok

Meghosszabbították a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított kecskeméti iszlamista letartóztatását

Meghosszabbították a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított kecskeméti iszlamista letartóztatását

Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal annak a férfinak a letartóztatását, aki terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon a megalapozott gyanú szerint – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A bíróság szerint a bizonyítékok alapján a gyanúsított esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, de a bizonyítás megnehezítésének veszélye nem – áll a közleményben. Emiatt a kerületi bíróság október 2-áig meghosszabbította a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges – írta a konkrét ügy ismertetése nélkül a törvényszék.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy magát iszlamistának valló 21 éves férfival szemben folytat nyomozást, aki a megalapozott gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon. A Fővárosi Főügyészség a napokban közölte, hogy az ügyészek bizonyítékokat tártak a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé, aki "folytatólagos" vallomást tett. A vádhatóság indítványozta a gyanúsított egy hónapra elrendelt letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója június elején, egy nappal a fiatal férfi elfogása után azt közölte az M1 aktuális csatornán, hogy a gyanúsított az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: képernyőfotó

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.