Pesti Srácok

Mesterségesen gerjesztett hungarofóbiának tartja Tőkés László a pedofilellenes törvény körüli cirkuszt

null

Magyarország példamutató módon, az alapvető európai értékeket tiszteletben tartva vette védelmébe a kiskorúakat, a pedofíliaellenes törvény esetében tehát nem homofóbiával, hanem mesterségesen gerjesztett hungarofóbiával van dolgunk – állapította meg csütörtökön közzétett állásfoglalásában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége. A szervezet elnöke, Tőkés László, volt európai parlamenti képviselő által aláírt nyilatkozat szerint a magyar Országgyűlés eljárása jó gyakorlatként mintául szolgálhatna az egész unió számára.

– mutat rá a dokumentum.

Meglapozatlan vádak

PestiSracok facebook image

– olvasható az EMNT elnökségének állásfoglalásában.

Aberrált ajánlások az EP-jelentésben

A szervezet visszautasítja a júniusban elfogadott Matić-féle EP-jelentés – mint fogalmaznak – aberrált ajánlásait, ugyanakkor az általánostól eltérő szexuális orientációjú európai polgárok alapvető emberi jogait és méltóságát tiszteletben tartva szorgalmazza a normalitáshoz való visszatérést az Európai Unióban.

– szögezik le a nyilatkozat szerzői.

Mesterséges módon kreált ügyek

Követelik, hogy az Európai Unió szélsőséges, liberális és baloldali politikai erői hagyjanak fel az LMBTQI-lobbi és a genderideológia propagálásával, tartsák tiszteletben Magyarország – és más kipécézett EU-tagállamok – szuverenitását, illetéktelenül ne avatkozzanak be törvényhozásába. A romániai magyar kisebbségi közösség nevében az EMNT elnöksége arra szólítja fel az Európai Unió vezetőit, hogy mesterséges módon kreált ügyek felnagyítása helyett az európai nemzeti kisebbségek valós problémáira fordítsanak fokozott figyelmet, szabad utat engedve a helyzetük rendezésére irányuló európai polgári kezdeményezéseknek.

Nemzeti hatáskör

– mondta a magyar miniszterelnök csütörtökön, Belgrádban, újságíróknak nyilatkozva. Orbán Viktor úgy értékelt: hasznos vita volt, az álláspontok teljesen letisztultak. Minden világos és érthető, azonban Magyarország nem akarja megtenni azt, amit az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az LMBTQ-aktivisták szeretnének. Orbán Viktor elmondta: az EP-vita arról szól, ki dönt arról, hogyan neveljük a gyermekeket. Az európai alapszerződések szerint ez nyilvánvalóan nemzeti hatáskörbe tartozó kérdés.

Civilizációs szakadék

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán példátlannak nevezte azt a támadást, amelyet a gyermekek védelmében elfogadott törvény miatt indítottak hazánk ellen. Gulyás Gergely szerint az mindennek a legalja, elfogadhatatlan, tűrhetetlen, hogy az EP a magyar gyermekvédelmi törvény ügyét egy olyan képviselőre bízta, akit meleg bosszúpornó miatt jogerős szabadságvesztésre ítéltek. Gulyás Gergely szerint ez jól mutatja azt a civilizációs szakadékot, ami az EP baloldali többsége és a magyar kormány között fennáll. A miniszter hangsúlyozta: Brüsszel hiába akarja elérni, hogy LMBTQ-aktivistákat engedjünk be az óvodákba, mi erre nem vagyunk hajlandók. Kiemelte, hogy Magyarország mindenki emberi méltóságát tiszteletben tartja; nincs dolga a kormánynak azzal, hogy felnőttként ki hogyan éli az életét, ha a jogszabályokat betartja. A miniszter leszögezte, hogy a gyűlöletbeszéd Magyarországgal szemben is tilos; külön káros, ha ebben néhány magyar képviselő is részt vesz.

Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.