Pesti Srácok

Orbán: Brüsszel azt követeli, hogy változtassuk meg a gyermekvédelmi törvényt

Orbán: Brüsszel azt követeli, hogy változtassuk meg a gyermekvédelmi törvényt

Azért van szükség a népszavazásra, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió "Jó reggelt Magyarország" című műsorában. A kormányfő kiemelte, az ilyen ügyek nemzeti hatáskörbe tartoznak, ebbe nem lehetne beleszólása Brüsszelnek. A miniszterelnök szerint az egész kérdés az unió szerint az európai szabadságeszmény kiteljesedését várják ettől, és most a nemek területén is szabadon lehet dönteni. Jelezte továbbá, a felnőttek továbbra is úgy élnek egymással, ahogy szeretnének, a gyermekekkel azonban nem lehet bármit megtenni. A helyreállítási alapról azt mondta a kormányfő, hogy az egész mostani folyamat az alap értelmét kérdőjelezi meg és vélekedése szerint egy elhúzódó ideológiai háborúra kell számítani. A kormányfő szólt arról is, hogy akik túl vannak mindkét oltáson, az a népesség 55 százalékát teszik ki. Európa legbiztonságosabb országa, miközben a járvány negyedik hulláma elindult Nyugat-Európában. Jelezte, a 12 év feletti gyermekeknél általános oltást indítanak a tanév kezdése előtt.

Az interjú elején a kormányfő kiemelte, azért van szükség a népszavazásra, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot. A miniszterelnök úgy fogalmazott, normális esetben ez tagállami hatáskör, erről a magyar törvényalkotás dönt. Hozzátette, most Brüsszel zsarolja hazánkat, uniós források felfüggesztésével fenyegetőznek.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Kifejtette, szükségünk van minden magyar ember támogatására, hogy ezt a csatát megnyerjük. Emlékeztetett, ugyanígy volt ez a kötelező betelepítési kvóták esetében, de a kormány egyedül, a választók támogatása nélkül akkor sem tudott volna ellenállni.

– jelentette ki.

A kormányfő úgy fogalmazott, Brüsszel szeretné, ha beengednénk az LMBTQ-propagandistákat az iskolákba. Hozzátette, a bizottság szerint az iskolában vannak olyan jogok, amik megelőzik a szülők és a gyerekek jogait.

– tette hozzá. Jelezte továbbá, a felnőttek továbbra is úgy élnek egymással, ahogy szeretnének, a gyermekekkel azonban nem lehet bármit megtenni.

Orbán Viktor kifejtette, hogy Brüsszel szeretné, ha a nemváltoztató műtéteket népszerűsítenék az iskolában.

– vélekedett megjegyezve, tudomásul veszi, hogyan mennek ott a dolgok, de ki kell állni, hogy a magyar gyermekek nevelése a magyarokra tartozik.

– mondta a kormányfő, aki szerint a liberálisok a szabadság ellenségeivé váltak. Véleménye szerint tudomásul kell venni, hogy a világban nemzetek és népek vannak, változatos kultúrával.

– mondta a kormányfő.

A helyreállítási alapról azt mondta a kormányfő, hogy az egész mostani folyamat az alap értelmét kérdőjelezi meg. Aláhúzta ugyanakkor, hogy csak késleltetni tudják a kifizetést, de azt nem tehetik, hogy nem fizetik ki, azt. A folyósítás kivárására azonban nincs idő, ezért a programokat elindítja a kormány.

– jelezte.

A kormányfő kifejtette, hogy aki nem voksol a népszavazáson, az rábízza a döntést másra. Aláhúzta, most nem az érvényesség a fő kérdés, hanem meg akarják védeni a már meglévő törvényt és az elkövetkező brüsszeli harchoz kér támogatást a kormány.

– emlékeztetett.

A kormányfő szólt arról is, hogy akik túl vannak mindkét oltáson, az a népesség 55 százalékát teszik ki. Európa legbiztonságosabb országa, miközben a járvány negyedik hulláma elindult Nyugat-Európában. Ugyanakkor hozzátette, a határokat nem lehet "légmentesen" lezárni, így a fertőzést be fogják hurcolni. Eddig 23 delta variánssal fertőzöttet regisztráltak hazánkban. Hozzátette továbbá:

Orbán Viktor elmondta, hogy az operatív törzs jól döntött, hogy augusztus 1-től lehet harmadik oltást kérni. Ebben Európában mi vagyunk az elsők. Emlékeztetett, most is az idősek vannak a legnagyobb veszélyben, ezért felkeresi a kormány azt a 15 százalékot, aki nem oltatta be magát. A 12 év feletti gyermekeknél általános oltást indítanak a tanév kezdése előtt. Elmondta továbbá, vonakodott, hogy kötelező oltás legyen az egészségügyben, de végül meggyőzték őt a tények.

– jelezte a kormányfő.

A tokiói olimpia kapcsán a kormányfő azt mondta, hogy mindig fel fog kelni a magyar idő szerint hajnalban megtekinthető közvetítésekre, de nem fog elmenni a helyszínre. Orbán Viktor úgy vélekedett, egy olimpia nézők nélkül nem olyan mint máskor, megjegyezte ugyanakkor, hogy ha Magyarország rendezné ezt az olimpiát, akkor lehetnének nézők.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A második Dárdai-fiú is hazatér a felnőtt válogatottba! – Dárdai Márton bejelentette: Magyarországot választja!

Exkluzív 2024 január 22.
A korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál középső fia, a 24-szeres német utánpótlás-válogatott védő, Dárdai Márton ma hivatalosan bejelentette, hogy a jövőben a magyar labdarúgó-válogatottban kíván szerepelni. Ezzel hosszas találgatás végére tett pontot, egyben jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy a legidősebb Dárdai-fiú, Palkó után a középső testvér, Márton számára is a magyar válogatott lett a választott nemzeti csapat.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

A hit erejével – Két, hanyatlásra ítélt, mélyszegénységben élő falut mentett meg egy református lelkész házaspár

Exkluzív 2021 december 25.
Hanyatló falvakat ment a szlovák-magyar határon egy fiatal református lelkész házaspár, Tóth István és felesége, Viktória. Huszonegy évvel ezelőtt, amikor elvállalták a szolgálatot a Miskolctól hetven kilométerre fekvő Abaújvár gyülekezetében, azt mondták nekik, ne tervezzenek hosszú távra. Az öregedő, kétszáz lelkes faluban, valóban az Isten háta mögött alig több mint tucatnyian járhattak templomba. A hit erejével a legszegényebb falvakban, a határ mentén önfenntartó és valódi, családias közösséget építettek, aminek mások a csodájára járnak. A semmiből, valóban az Isten háta mögött, ahol magyar, betelepült szlovák és cigány él együtt, és ahol az érkezésük előtt nem látszott már a kiút. Ha azt kérdezzük, honnan volt fiatal lelkipásztorként mindehhez ereje, Tóth Viktória szerényen annyit mond: Istené a dicsőség, ők csak hittek benne, hogy az Úr nem ad olyan feladatot, amit ne lennének képesek elvégezni. Abaújváron kívül még egy kisebb szomszédos falu, Pányok is hozzájuk tartozik. Ők lettek abban a térségben a legnagyobb szolgáltató és munkáltató egyben: szociális és házi segítségnyújtó szolgálatuk ellátja az időseket és rászorulókat, gazdaságot és egy keresztény manufaktúrát is létrehoztak, jelenleg tizenöt család megélhetését biztosítják. Ez már önmagában is csoda volna, de a Tóth házaspár itt nem állt meg, a gyermekeket is maguk köré gyűjtötték; vannak, akik a gyülekezetben nőttek fel, váltak istenfélő, hívő felnőtté. Bábcsoportot alapítottak, amellyel az országot járják, gyülekezeti otthont építettek, Időközben Viktóriáékra bízták a gönci pszichiátriai- és szenvedélybetegek nappali intézményét is, amely majdnem csődbe ment. És ha ennyi szolgálat nem lenne elég: börtönök, fegyházak fogvatartottainak lelkét is mentik. Ma már a börtönbe szolgálni járó cursillósok észak-magyarországi központja is Abaújváron van.