Pesti Srácok

Salvini megdorgálta a magyar gyermekvédelmi törvényen rugózó Von der Leyent

Salvini megdorgálta a magyar gyermekvédelmi törvényen rugózó Von der Leyent

Az az Ursula von der Leyen intéz ultimátumot az Orbán-kormányhoz, aki magyar és lengyel szavazatokkal lett az Európai Bizottság elnöke – jelentette ki Matteo Salvini, aki éles kritikával illette az Európai Bizottság elnökének állásfoglalását a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban.

Matteo Salvini rögtönzött sajtónyilatkozatában kijelentette: jelenleg elsősorban az olaszokkal és Olaszországgal akar foglalkozni, de mint fogalmazott,

Az Ursula-koalíció belső vitája

PestiSracok facebook image

A Liga vezetője ezekkel a szavakkal kommentálta az Európai Bizottság elnökének állásfoglalását a Magyarország gyermekvédelmi törvényével kapcsolatban. Matteo Salvini szerint Ursula von der Leyen megválasztásakor nemcsak az olasz baloldali Demokrata Párt (PD), hanem az Orbán Viktor vezette Fidesz szavazatait is megkapta, ezért úgy vélte, jelenleg

Az olasz jobbközépnek nincsenek riválisai

A közvélemény-kutatások csütörtökön összegzett és az AGI hírügynökség által közölt eredményei szerint a Matteo Salvini vezette jobbközép szövetség támogatottsága elérte a negyvenkilenc százalékot. A Liga 20,6 százalékon áll, mögötte a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) 19,8 százalékkal, valamint a Silvio Berlusconi elnökölte Hajrá, Olaszország! 7,9 százalékkal. A baloldali Demokrata Párt (PD) 19,4 százalékot mondhat magáénak, a viták által megosztott és új vezetőre váró Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatottsága pedig 15,7 százalékra süllyedt. Az utóbbi két kormányváltást előidéző, Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) elfogadottsága 2 százalékos – kommentálta a felmérés eredményeit az Il Giornale című jobboldali lap.

Matteo Salvini elmondta, hogy a nyáron tovább dolgoznak a Liga, az Olasz Testvérek és a Hajrá Olaszország közös szövetségének erősítésén a 2023-as parlamenti választásokat tartva szem előtt. Hozzátette: tudja, hogy a jobboldali pártok esetleges egyesülését számos fenntartás kíséri, de ezt az irányt kell követniük.

Nemzeti hatáskör

Az Európai Parlament és az Európai Bizottság azt akarja, hogy az LMBTQ-aktivistákat beengedjük az iskolákba és az óvodákba – mondta a magyar miniszterelnök csütörtökön, Belgrádban, újságíróknak nyilatkozva. Orbán Viktor úgy értékelt: hasznos vita volt, az álláspontok teljesen letisztultak. Minden világos és érthető, azonban Magyarország nem akarja megtenni azt, amit az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az LMBTQ-aktivisták szeretnének. Orbán Viktor elmondta: az EP-vita arról szól, ki dönt arról, hogyan neveljük a gyermekeket. Az európai alapszerződések szerint ez nyilvánvalóan nemzeti hatáskörbe tartozó kérdés.

Civilizációs szakadék

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán példátlannak nevezte azt a támadást, melyet a gyermekek védelmében elfogadott törvény miatt indítottak hazánk ellen. Gulyás Gergely szerint az mindennek a legalja, elfogadhatatlan, tűrhetetlen, hogy az EP a magyar gyermekvédelmi törvény ügyét egy olyan képviselőre bízta, akit meleg bosszúpornó miatt jogerős szabadságvesztésre ítéltek. Gulyás Gergely szerint ez jól mutatja azt a civilizációs szakadékot, ami az EP baloldali többsége és a magyar kormány között fennáll. A miniszter hangsúlyozta, hogy Brüsszel hiába akarja elérni, hogy LMBTQ-aktivistákat engedjünk be az óvodákba, mi erre nem vagyunk hajlandók. Kiemelte, hogy Magyarország mindenki emberi méltóságát tiszteletben tartja, nincs dolga a kormánynak azzal, hogy felnőttként ki hogyan éli az életét, ha a jogszabályokat betartja. A miniszter leszögezte, hogy a gyűlöletbeszéd Magyarországgal szemben is tilos, külön káros, ha ebben néhány magyar képviselő is részt vesz.

Forrás: MTI; Fotó: t-online.de

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.