Pesti Srácok

Szijjártó ismét szembesítette a CNN műsorvezetőjét a valósággal (Videó!)

Az amerikai baloldal szócsövének számító CNN nem először támadta hazánkat, most ismételten a gyermekvédelmi törvény volt napirenden, azonban Szijjártó Péter helyretette a nemzetközi álhírek zászlóshajójának műsorvezetőjét, aki megpróbálta összemosni a pedofilellenes rendelkezéseket a homofóbiával.

A CNN ismét álhíreket próbál meg terjeszteni Magyarország Alaptörvényével és a nemrégiben elfogadott gyerekvédelmi törvénnyel kapcsolatosan. Részigazságokat közölnek azt a látszatot keltve, hogy a demokratikusan kétharmaddal megválasztott kormánynak nincs legitimitása, és arra próbál rájátszani a gyakran álhíreket terjesztő hírcsatorna, hogy a magyar kormány demokratikus deficittel kormányoz, legitimitás hiányában. A baloldali csatorna több ellenzéki politikussal is készített interjút a témában, egyedül a Jobbik maradt ki a sorból, nem véletlenül. Az interjúban ugyanis Szijjártó Péter is rávilágított: a legnagyobb ellenzéki párt szintén megszavazta a törvényjavaslatot.

A baloldali csatorna műsorvezetője erősen indított: első kérdésében párhuzamot vont a gyermekvédelmi törvény és egy Oroszországban hozott 2013-as törvény között, ami összekapcsolta a pedofíliát a meleg közösségekkel, Szijjártó Péter mindössze annyit reagált, hogy ő a magyar kormányt képviseli, az orosz törvényt pedig nem ismeri és nem is érdekli. Szerinte Magyarországon senkinek sem kell félnie a szexuális orientációja miatt. Senki sem szenvedhet el diszkriminációt ennek alapján.

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter. Mikor a riporter azután érdeklődött, hogy a kormány konzultált-e "szakértőkkel" a törvény összeállítása során, Szijjártó kifejtette, hogy nem különféle civil szervezetek feladata felmérni, hogy mi helyes és mi nem a gyermekek számára, hanem a szülőké:

– mondta, majd kihangsúlyozta: pedofiltörvényt nem csak a kormánypártok szavazták meg, hanem a Jobbik is.

– zárta a beszélgetést Szijjártó.

Forrás: Facebook; Fotó: Képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.