Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a V4-ek segítenek Litvániának a migráció visszaszorításában

A visegrádi négyek (V4) – amelyek ellenzik a kötelező betelepítési kvótát, Brüsszel bevándorláspárti politikáját – megállapodtak, hogy segítséget nyújtanak Litvániának a Fehéroroszországból érkező migráció visszaszorításában – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a V4-országok külügyminisztereinek sajtótájékoztatóján, hétfőn, a komáromi városháza előtt.

Szijjártó Péter hozzátette: a következő néhány napban kidolgozzák a részleteket és összehangolják a Litvániába irányuló segítségnyújtást, legyen szó emberi erőforrásról vagy technikai eszközökről, kerítésről.

– fogalmazott a politikus. Szijjártó Péter elmondta: a visegrádi csoport magyar elnökségének legfontosabb célja az, hogy az egész visegrádi térségben segítsen a gazdaság gyors újraindulásában.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a miniszter, majd rámutatott, hogy mind a négy országban költségvetési és pénzügyi fegyelem valósult meg.

– tette hozzá. A V4-országok jelentőségét méltatva Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország külkereskedelmének 15 százalékát tavaly és az idei esztendő első négy hónapjában a három visegrádi partnerével bonyolította le, tavaly 30 milliárd euró értékben.

A miniszter az okostelefonos lehallgatási ügyre vonatkozó újságírói kérdésre kijelentette: az általa felügyelt Információs Hivatal a kérdéses programot nem használja, azzal kapcsolatban semmiféle együttműködést nem folytatott. Szijjártó Péter leszögezte: ha az ügyben összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot, ott az Információs Hivatal vezetője ugyanezt fogja elmondani.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.