Pesti Srácok

Wintermantel Zsolt vizsgálatot kért a hajómutyi ügyében Karácsonytól

Wintermantel Zsolt vizsgálatot kért a hajómutyi ügyében Karácsonytól

Teljes körű vizsgálatot kért a főpolgármestertől a dunai hajójárati szolgáltatás közbeszerzésével kapcsolatban Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ igazgatóságának Fidesz által delegált tagja a közösségi oldalára kedden feltöltött videójában, hajómutyit emlegetve.

Wintermantel Zsolt az újpesti Árpád úti lezárt kikötőnél felvett videóban azt mondta: tart a BKV-nál a jelenleg nem működő dunai hajójárati szolgáltatás közbeszerzési eljárása, melyre 3+3 évre keresnek működtetőt. A pályázattal kapcsolatban hasonló gyanús körülmények merülnek fel, mint a buszmutyi-tender ügyében – emelte ki. Hozzátette: a BKV és a főpolgármester persze tagad, ugyanazt mondják, mint fél évvel ezelőtt a buszmutyi ügyében, azt, hogy nincs itt semmi látnivaló. Wintermantel Zsolt teljes körű vizsgálat elrendelését kérte a főpolgármestertől, illetve azt, hogy a minden részletre kiterjedő vizsgálat lezárásáig tiltsa meg a BKV-nak a szerződéskötést. Lássunk tisztán Budapest ügyeiben! – mondta a videóban a fideszes politikus.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Mónus Márton

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.