Pesti Srácok

A Soros-hálózat perli Washingtont, mert kitoloncolják az illegális bevándorlókat

A  Soros-hálózat perli Washingtont, mert kitoloncolják az illegális bevándorlókat

Az Egyesült Államokban létezik egy olyan törvény (Title 42, vagyis negyvenkettes cikkely), amelynek értelmében kitoloncolhatják azokat a migránsokat, amelyek olyan országból érkeznek, ahol fertőző betegségek vannak jelen. Jelen esetben a Covid-19-ről van szó. Tavaly Donald Trumpék is erre a törvényre hivatkozva kezelték az illegális bevándorlást. Az eljárást még a Biden-adminisztráció is folytatja (egyelőre), ezért egyes Soros-szervezetek pert indítottak a Fehér Ház ellen. Ilyen szervezet az American Civil Liberties Union (ACLU) is.

Az NGO többedmagával egy hónapnyi szüneteltetés után folytatni kívánja a Fehér Ház elleni peres eljárását, ugyanis nem tetszik nekik, hogy a Biden-adminisztráció használja a negyvenkettes cikkelyt a kitoloncolásokra.

– jelentette ki Lee Gelernt, az ACLU bevándorlással foglalkozó projektjének igazgatóhelyettese. Elmondása szerint a Biden-adminisztráció időt kért a Trump-kormány által a menekültügyi eljárásban okozott károk helyreállítására, de ennek immár hét hónapja, és ez szerintük több mint elegendő idő. A perben az ACLU mellett olyan szervezetek is részt vesznek, mint a Center for Gender & Refugee Studies, az Oxfam vagy a Refugee and Immigrant Center for Education and Legal Services (Raices).

PestiSracok facebook image

– mondta Noah Gottschalk, az Oxfam America globális politikai vezetője. Idén az amerikai–mexikói határon nagyjából kétszázharmincegyezer illegálisan belépő családot fogtak el a hatóságok, közülük mintegy hetvenezret visszatoloncoltak. Az adatok szerint január óta egymillió migráns jutott be az Egyesült Államokba.

A pert elindító szervezetek közül az ACLU és az Oxfam is Soros György amerikai tőzsdespekuláns kifizetési listáján szerepel. A Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) honlapján található adatbázis szerint az ACLU 2018-ban és 2016-ban is hetvenötezer dollárt (22,3 millió forint) kapott. Az OSF a szervezet Maryland államban működő kirendeltségét támogatja kiemelkedően, 2016 és 2019 között összesen hétszáztizenötezer Soros-dollárral (213,3 millió forint) lettek gazdagabbak. Az Oxfam pedig igazán nem panaszkodhat, ugyanis csak 2019-ben közel 1 millió dollárt (298,2 millió forint) tudtak szerezni a Soros-alapítványtól – írja a 888.hu.

Forrás: 888.hu; Fotó: MTI/AP/Marco Ugarte

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.