Pesti Srácok

Helyi templomokra firkáltak LMBTQ-jelszavakat Pozsonyban

Helyi templomokra firkáltak LMBTQ-jelszavakat Pozsonyban

Pozsony központjában vandálok LMBTQ-jelszavakat festettek helyi templomokra és kolostorokra. Vörös feliratok jelentek meg a régi városházán is. A vandálok angol nyelven olyan szlogeneket festettek a keresztény épületekre, mint „Isten transznemű”, „Jön a homoszexuális forradalom” vagy „Homoszexuális erő” – olvasható a Körkép.sk cikkében.

A történésekről először a Postoj.sk konzervatív szlovák lap internetes kiadása számolt be, több képet is csatolva a cikkhez. Egyelőre nem tudni, hogy egyszerű vandalizmusról vagy valami tervszerűbb megmozdulásról van-e szó. Simeon Peter Brindzák ferences rendi barát elmondása szerint a reggeli órákban vették észre a feliratokat, majd hívták a rendőröket.

– mondta. Azt is elárulta, hogy ellenőrizték a videokamerák felvételeit, de nem találtak rajtuk semmit. Júliusban Pozsonyban Szivárványos Pride megmozdulásokat tartottak. A koronavírus miatti korlátozó intézkedések miatt harminc kisebb akciót hirdettek meg a szervezők, a főprogramot július 24-én csak online tartották meg.

PestiSracok facebook image
Forrás: Postoj.sk/Andrej Lojan
Forrás: Postoj.sk/Andrej Lojan

Forrás/fotó: Postoj.sk

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."