Pesti Srácok

Ismét szolgálatba léptek a hős újpesti rendőrök

Ismét szolgálatba léptek a hős újpesti rendőrök

Ismét szolgálatba léptek a hős újpesti rendőrök. Az újpesti rendőrkapitányság személyi állománya, valamint a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese fogadta a rendőrkapitányság udvarán Szarvas Erika és Lingvai Péter őrmestereket, akik hét hónap után először vették fel újra a szolgálati egyenruhát. A rendőröket tavaly szenteste riasztották egy újpesti társasházba, mert egy önkívületben őrjöngő, vadásztőrrel hadonászó férfi be akart törni a lakásokba.

A tavaly karácsonykor életveszélyesen megsebesített rendőr és a támadót ártalmatlanító járőrtársa hét hónap után ismét szolgálatba állt. Első napjukon Szarvas Erika őrmestert és Lingvai Péter őrmestert a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi rendőrkapitányságán kollégáik és Markó Attila dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitányának rendészeti helyettese fogadta és köszöntötte. Markó tábornok az egész állománynak példaként ajánlotta a hős rendőrök szakszerű helytállását. Az örömteli eseményről beszámoló BRFK-közleményben pedig leszögezték:

Ahogy azt portálunk megírta, a rendőröket tavaly szenteste riasztották egy újpesti társasházba, mert egy önkívületben őrjöngő, vadásztőrrel hadonászó férfi be akart törni a lakásokba. Az őrmester rávetette magát a garázdára, aki életveszélyesen megsebesítette őt, Szarvas Erika ezért több lövést leadva megfékezte a tomboló férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrök akciójának köszönhetően a támadó nem tudott a békés családokra rátörni, és ezzel több ember életét is megmenthették. Lingvai Péter őrmester szerencsésen felépült a sérüléseiből, és február elején kollégájával, Szarvas Erika őrmesterrel együtt megjutalmazta őket Terdik Tamás dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány. A támadás és elhárítása következtében a rendőröket ért trauma feldolgozása hosszabb időt vett igénybe, ám napjainkra mindketten mentálisan is felépültek, és szolgálatra jelentkezhettek.

PestiSracok facebook image

Szakszerű intézkedés

A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata igazolta, hogy szakszerű és szükségszerű volt a járőr intézkedése. A vizsgálat megállapítása szerint 2020. december 24-én 6 óra körül több bódító szer hatása alatt álló, harmincöt éves férfi ismeretlen okból megjelent egy újpesti társasház lépcsőházában, ahol több emeleten is ordítozni kezdett, miközben a lépcsőkorlátot, valamint a bejárati ajtókat nagy erővel ütötte és rugdosta. A helyszínre érkező járőrök a zavartan viselkedő, náluk megközelítőleg húsz centiméterrel magasabb és körülbelül harminc kilogrammal nehezebb férfit meg akarták bilincselni, mivel a felszólításaiknak nem tett eleget. A garázda váratlanul rájuk támadt, és egy tizenöt centiméter pengehosszúságú, bajonettszerű kést vett elő, amivel többször megszúrta az egyik, akkor már térdelő rendőr fejét, vállát, hasát és mellkasát. Ekkor a rendőr járőrtársa elővette szolgálati pisztolyát, és a további támadás megakadályozására több lövést adott le, először az elkövető végtagjaira, majd más testtájakra.

Jogos védelmi helyzet

A férfi ezt követően a hátráló rendőrnő felé indult, a falnak lökte, és nyakon akarta szúrni. A rendőrnő tizenegy lövést adott le, kilenc lőtt sebet okozva. Ezek közül csak az utolsó kettő hárította el a támadást, amelyek az elkövető mellkasát érték el. A rendőrség által lefolytatott parancsnoki kivizsgálás szerint az elkövető ellen alkalmazott testi kényszer és a fegyverhasználat jogszerű, szakszerű és arányos volt. Az ügyészségi nyomozás ezen túl az is megállapította, hogy a rendőrök végig, az első támadást követő intézkedés során jogos védelmi helyzetben voltak, a saját, illetve társuk életét mentették, erre tekintettel felelősségük az ügyben kizárható. Amennyiben az elkövető életben marad, büntetőjogi felelősség terhelte volna amiatt, hogy az ellene jogszerűen intézkedő rendőröket meg akarta ölni.

Forrás/fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.