Pesti Srácok

Kamala Harris megvádolta Pekinget

Kamala Harris megvádolta Pekinget

Kamala Harris amerikai alelnök azzal vádolta kedden Pekinget, hogy kényszerítő és megfélemlítő politikát folytat a Dél-kínai-tengeren, továbbra is aláássa a szabályokra alapuló rendet, de Washington szerinte a továbbiakban is a szabad és nyitott indiai-csendes-óceáni térség megteremtésén fog fáradozni. Az amerikai alelnök a szingapúri látogatása harmadik napján beszélt erről, még mielőtt továbbutazott Vietnamba. Harris körútja a térségbeli partneri kapcsolatok erősítését szolgálja, és illeszkedik azokhoz a washingtoni törekvésekhez, amelyek Kína növekvő térségbeli gazdasági és biztonsági befolyását hivatottak ellensúlyozni.

Tudjuk, hogy Peking továbbra is kényszerít, megfélemlít, és követeli magának a Dél-kínai-tenger nagy részét – hangoztatta Harris. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezeket a követeléseket elutasította 2016-os ítéletében a hágai Állandó Választottbíróság. Peking tevékenysége továbbra is aláássa a szabályokon alapuló rendet, és fenyegetést jelent a térségbeli országok szuverenitására – mondta az amerikai alelnök. A Harris által említett bírósági döntés kimondta, hogy Kínának nincs történelmi joga a dél-kínai-tengeri területekhez, és megsértette a Fülöp-szigetek szuverenitását azzal, hogy terjeszkedett az ottani zátonyokon. Kína a bírósági döntést elutasította, mondván, a testület nem illetékes az ügyben. Peking továbbra is magának követeli az általa kijelölt tengeri vonalon belül fekvő területeket, amelyekre igényt tart Brunei, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Tajvan és Vietnam is. Kína mesterséges szigeteket létesített a tengerből kiemelkedő sziklazátonyokon és homokpadokon, előretolt helyőrségeket telepített oda. A térség halban gazdag, a tengerfenék alatt pedig gázmezők terülnek el. Az amerikai haditengerészet az erejét fitogtatva gyakran tart ott a hajózás szabadságát nyomatékosító manővereket, hajói megközelítik a vitatott hovatartozású szigeteket. A kínai befolyás ellensúlyozása évek óta az amerikai nemzetbiztonsági politika homlokterében áll, és Joe Biden elnök kormányzata a legnagyobb geopolitikai kihívásnak tekinti ezt. Harris Szingapúrban ismét kitért az afganisztáni helyzetre, bátor és jó döntésnek nevezte az amerikai katonák kivonását az országból. Elértük azt, amiért odamentünk – mondta.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/EPA/Democrativ National Convention

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.