Pesti Srácok

Amikor még Gyurcsány egy zsidózó jobbikost emberből állativá lett mocsok képviselőjének nevezett – Kocsis Máté emlékezetfrissítője

Amikor még Gyurcsány egy zsidózó jobbikost emberből állativá lett mocsok képviselőjének nevezett – Kocsis Máté emlékezetfrissítője

Emlékezetes, hogy Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán "megbocsájtott" a Jobbiknak az antiszemita múltja miatt. Gyorsan változik ez a múlt – erre emlékeztetett Kocsis Máté is, aki a DK elnökétől vett elő egy 2012-es idézetet, amikor az ellenzék vezére még a Jobbik betiltásáért lobbizott.

– írta bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi kormány nagyobb veszélyt jelent, mint a pártja által támogatott jelölt zsidó-, cigány- és melegellenes megnyilvánulásai. Nem volt ez azonban mindig így, és erre, ha a DK-ban nem is, de mások még emlékeznek. Ezért vett elő Kocsis egy idézetet, amelyben Gyurcsány még a Jobbik betiltását követelte.

PestiSracok facebook image

– mondta Gyurcsány Ferenc Gyöngyösi Mártonról 2012. november 28-án.

Gyöngyösi Márton 2012. november 26-i parlamenti felszólalásában felszólította a kormányt, hogy mérje fel azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. A jobbikos képviselő másnap úgy nyilatkozott: parlamenti felszólalásában félreérthetően fogalmazott, és valójában csak a magyar kormányban és országgyűlésben potenciálisan jelen levő izraeli–magyar kettős állampolgárok által előidézett nemzetbiztonsági kockázatra kívánta felhívni a figyelmet. Egyúttal elnézést kért a „félreérthető kijelentésért”. Később felszólalását több alkalommal is véletlen nyelvbotlásnak és borzasztó tévedésnek nevezte. A felszólalásra válaszul nagyszabású antifasiszta tüntetésre került sor december 2-án Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Bajnai Gordon, az Együtt 14 Mozgalom egyik vezetője részvételével, amelyen a szónokok Gyöngyösi lemondását követelték. Gyöngyösi jelenleg a Jobbik európai parlamenti képviselője.

Forrás: Facebook, Wikipédia; Fotó: Facebook/Kocsis Máté

Ajánljuk még

Az MTA az utolsó sztálinista intézmény? - Az Öreg vendége Náray-Szabó Gábor akadémikus, egyetemi tanár

Az Öreg május 15.
Erről az általános véleményről beszélgettem Náray-Szabó Gáborral, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával. Szerinte nem itt ragadt sztálinista intézmény az Akadémia, inkább feudális szemléletű. A kommunista hatalom 1949-ben maga alá rendelte a tudományos intézményt és Rákosi-Kádár korszakban, akik ezt az ideológiát nyíltan tagadták, azokat kizárták az akadémia soraiból. Ez történt például Hóman Bálint nagynevű történésszel, oktatás politikussal, Orsós Ferenc egyetemi tanárral, patológussal, aki feltárta a katyni szovjet mészárlást, ahol az erdőben több tízezer lengyel katonatisztet, értelmiségit végeztek ki, vagy Bay Zoltán világhírű magyar fizikust, Bibó István és hosszú a sor.