tóth péter
Márki-Zay Péteren már a súgógép sem segít, így inkább alapít egy igazikonzervatív pártot
Hiába tett meg mindent Gyurcsány kérésére Márki-Zay Péter, hiába engedett a pártoknak minden hatalomtechnikai kérdésben, és hiába hízelgett az ellenzéki szavazóknak, minden emberfeletti erőfeszítés ellenére sem tudott igazán beilleszkedni. (Jogos az az érzés, hogy máshol sem sikerült volna...) Ezért, ahogy közeledünk a választásokhoz, ahogy romlik Márki-Zay megítélése (akin már a súgógép sem segít), úgy mélyül a szakadék. Az identitás nélkül maradt miniszterelnök-jelölt inkább alapít egy „igazikonzervatív” pártot, mintsem szembenézzen nyilvánvaló kudarcával. Hogy ez mennyire jó ötlet három héttel a választások előtt, azt mindenki maga döntse el. Mindenesetre, ha a stratégiai cél az összeomlás előli elmenekülés, akkor érthető a kétségbeesett kapkodás. Ahogy érthető a Jobbik dühe is, hisz ők is magukénak érzik azt a nemes küldetést, amiben az irdatlan mennyiségű „igazikonzervatív” szavazópolgár végre tisztességes baloldali (!) képviseletet kap az országgyűlésben. Deutsch Tamás szerint Gyurcsányék azzal, hogy neonáci jelöltet támogatnak, elfogadhatóvá teszi ezeket a gyűlöletkeltő eszméket
Gyurcsány, amikor nyíltan antiszemita, rasszista kijelentéseket tevő szereplőkkel köt politikai szövetséget, elfogadhatóvá teszi ezeket a gyűlöletkeltő eszméket – jelentette ki a Mediaworks Hírcentrumának a Fidesz EP-delegációjának vezetője. Deutsch Tamás kitért arra is, hogy nem látjuk most sehol a liberálisok összes megélhetési rettegőjét, példaként említve a volt SZDSZ-es holdudvart, Vásárhelyi Máriát, Radnóti Sándort vagy épp Magyar Bálintot, pedig épp annak lehetünk szemtanúi, ahogyan Gyurcsány azon dolgozik, hogy antiszemita és rasszista jobbikosokat juttasson az Országgyűlésbe. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.