Pesti Srácok

Óriási bukás van kinézőben a Gyurcsánnyal közösen kampányoló antiszemita jobbikosnak Szegeden

Óriási bukás van kinézőben a Gyurcsánnyal közösen kampányoló antiszemita jobbikosnak Szegeden

De általánosságban az előválasztás sem túl népszerű a Publicus Intézet a Telexen megjelent kutatása szerint. Tóth Péter, a zsidókat „bibsiknek” és a homoszexuálisokat „genetikai hulladékoknak” nevező jobbikos jelölt mellett személyesen Gyurcsány Ferenc is kampányolt. A DK és a Jobbik is úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy jelöltjük elfogadta Jakab Péter elvi nyilatkozatát, hét-nyolc évvel korábbi álláspontján változtatott, ez azonban láthatón nem különösebben hatotta meg a választókat, akik nem felejtették Tóth korábbi megnyilvánulásait.

Szerencs után Szegeden sem jött be az antiszemita kijelentésekről elhíresült helyi jobbikos jelölt támogatása a DK-nak. Érdekes módon ugyanis mindkét választókerületben „teljesen véletlenül” ilyen, erősen kompromittáló múltú jelöltet sikerült kiállítania a Jobbiknak. Ami pedig nem jött be Bíró László esetében, az most Tóth Péternél sem működik: a választók nem hitték el a jelöltek pálfordulását.

A Publicus a körzetben ellenlábas Momentum kérésére készített felmérést, amelyben természetesen megbízóikat hozták ki győztesnek, azonban árulkodó, hogy a „második legerősebb jelölt” az, hogy inkább ne legyen senki: a megkérdezett ellenzéki érzelmű szavazók közül ugyanis 35 százalékuk egyik jelöltet sem tudja támogatni. A Momentum, MSZP–Párbeszéd által támogatott jelöltre, Mihálik Edvinre a biztos előválasztási résztvevők 43 százaléka szavazna, míg Tóthra csak 23 százalék. Vagyis másfélszer annyian gondolják azt, hogy az is jobb lenne, ha nem nyerne egyik jelölt sem, mint hogy a Gyurcsány által támogatott antiszemita múltú jobbikosra szavazzanak.

A Telex egyébként megkereste a DK-t Tóth támogatásával kapcsolatban, akik azzal hidalták át pártjuk és a jelölt közötti elvileg létező ideológiai szakadékot, hogy a kormányváltás érdekében szükség van az összefogásra, különben is, Tóth már „megváltozott”. Érdekes módon a Jobbik és maga a jelölt is ezt szajkózza, éppen csak a választókat nem lehetett megvezetni ezzel a szöveggel.

PestiSracok facebook image

Forrás: Telex; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.