Pesti Srácok

Kötelezővé tették az oltást az amerikai katonák számára

Kötelezővé tették az oltást az amerikai katonák számára

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter elrendelte, hogy a haderő azon tagjai, akik még nem kapták meg a koronavírus elleni védőoltásukat, azonnal kezdjék el a vakcinák felvételét – derült ki egy, a Pentagon által szerdán közzétett, hivatalos állásfoglalásából.

– fogalmazott Austin.

Még nyolcszázezren nem kaptak oltást

PestiSracok facebook image

A Pentagon egyelőre nem határozott meg pontos ütemtervet arról, hogy mikorra kell a katonáknak felvenniük az oltásokat, de a tárcavezető utasításba adta, hogy „ambiciózus határidőt” szabjanak ki a végrehajtásra. A védelmi minisztérium legfrissebb adatai szerint a Nemzeti Gárda, a készenléti egységek és az aktív szolgálatot teljesítő katonák között nagyjából 800 ezren még nem kapták meg a Covid-19 elleni védőoltást. A Pentagon feljegyzése szerint a haderő tagjai azokon a támaszpontokon is beadathatják maguknak az oltásokat, ahol szolgálatot teljesítenek, de önállóan is gondoskodhatnak a vakcina felvételéről. A tárca szerint elegendő készlettel rendelkeznek ahhoz, hogy „kielégítsék a keresletet”. Az amerikai haderő körében – ahogyan a civil lakosság esetében is – egyre többen szorulnak kórházi kezelésre, illetve veszítik életüket a koronavírus miatt. A múlt hónapban 25-ről 34-re, azaz több mint harmadával nőtt a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben meghalt katonák száma.

Konzultálhatnak orvosokkal és a feletteseikkel

Az amerikai sajtóban megszólaltatott szakértők azonban úgy vélik: a Nemzeti Gárda esetében kihívást jelenthet az utasítás végrehajtása, ugyanis ők az ország különböző szegleteiben teljesítenek szolgálatot, és havonta csak egyszer gyűlnek össze a kötelező gyakorlatozásra. John Kirby, a Pentagon szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a parancsnokoktól elvárják, hogy „szakértelemmel és együttérzéssel” hajtsák végre az oltásra vonatkozó utasítást. Kirby hozzátette: azok számára, akik ellenzik az oltást, lehetőséget teremtenek, hogy konzultáljanak az orvosokkal és a feletteseikkel. A szóvivő szerint a katonák így nagyobb eséllyel értik majd meg, hogy milyen kockázatnak teszik ki önmagukat és bajtársaikat, ha nem veszik fel az oltást.

Az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett, koronavírus elleni vakcina hétfőn megkapta a teljes jóváhagyást az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA). Ez többek között azt jelenti, hogy mostantól az oltóanyag nemcsak egészségügyi veszélyhelyzetben használható. Az intézkedés következtében a védelmi minisztérium szerepeltetheti ezt a koronavírus elleni szérumot azon 17 kötelező oltás listáján, amelyet a hadsereg tagjainak fel kell venniük, amikor belépnek a katonaság kötelékébe, vagy mielőtt külföldre küldik őket.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters/Joshua Lott

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.