Pesti Srácok

Lapít az Európai Bizottság Cseh Katalin ügyében, pedig az Európai Ügyészség már nyomoz

null

A V4NA kérdésére az Európai Ügyészség nem cáfolta, hogy nyomoznak a Renew Europe európai parlamenti frakció alelnöke, Cseh Katalin pályázati ügyeivel kapcsolatban, miután Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a napokban az OLAF-hoz fordult európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt. Az Európai Bizottság pedig arra hivatkozva, hogy nincs elég információja az ügyről, egyelőre lapít.

Deutsch Tamás, a nagyobbik magyar kormánypárt, a Fidesz európai parlamenti képviselője a közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy az ügyben az OLAF hatásköre megalapozott, hiszen uniós intézmény tagja, jelen esetben az Európai Parlament képviselője követett el súlyos kötelességszegést.

– mondta el Deutsch Tamás, aki felidézte, hogy 2016 decemberében a Pannónia Nyomda Kft. uniós pályázaton csaknem százkilencvenezer ezer eurónyi, később pedig több mint hatszázezer eurót nyert egy másik uniós pályázaton, egy holografikus technológia kifejlesztésére.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Deutsch Tamás.

Szándékos megtévesztés gyanúja

– írta a fideszes politikus. A beadvány szerint további összefonódások és visszaélések gyanúja vetődik fel egyes pályázatoknál, ugyanis a céghálózathoz tartozó cégek együttesen pályáztak úgy, hogy egyértelműen a Pannónia Nyomda Kft.-t segítsék hozzá a közbeszerzések elnyeréséhez.

– értékelte a történteket a fideszes politikus.

A csalás az EU hírnevét is veszélyezteti

Deutsch Tamás hozzátette: az OLAF illetékes az olyan esetekben is, amikor az uniós források nem érintettek, de az az Európai Unió hírneve is veszélybe kerül egy, az intézményeinél dolgozó ember miatt. Mint írta, a csalás egyértelműen veszélyezteti az EU hírnevét, az súlyos reputációs következményekkel járhat.

A V4NA Cseh Katalin ügyében az Európai Ügyészségnél érdeklődött, hogy milyen vizsgálat folyik. Az ügyészség válaszában nem cáfolta, hogy ők is vizsgálják. A Renew Europe európai parlamenti frakció-alelnökének botrányában Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal kartellezés gyanújával indított vizsgálatot, a Közbeszerzési Hatóság egy szerződésmódosítás jogszerűségét vizsgálja a Pannónia Nyomda Kft. esetében, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál pedig még folyamatban van Cseh Katalin céges ügyében a költségvetési csalás gyanúja miatt történt feljelentés elbírálása is. Az Európai Bizottság további információkat kért a V4NA-tól a konkrét üggyel kapcsolatban, hogy azok ismeretében tájékoztassanak.

Forrás: V4NA; Fotó: Facebook