Pesti Srácok

Moszkva szerint meg akarják zavarni az oroszországi választásokat

null

Az orosz külügyminisztérium szerint azok a lépések, amelyeket Németország és szövetségesei tettek az Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal kapcsolatos helyzet kialakulása óta eltelt egy év alatt, arra utalnak, hogy kitervelt provokáció történt, amelynek célja Oroszország lejáratása, feltartóztatása és a szeptemberben esedékes parlamenti választások megzavarása.

Állásfoglalását az orosz diplomáciai tárca arra időzítve tette közzé, hogy pénteken lesz egy éve annak, hogy Navalnij Omszkban életveszélyes állapotban kórházba került, majd a Berlinbe való átszállítása után három nyugati laboratórium is egybehangzóan arra a megállapításra jutott, hogy megmérgezték. Ezt Moszkva valótlan állításnak tartja. Péntekre várják egyébként az orosz fővárosba Angela Merkel leköszönő német kancellárt.

A moszkvai külügyminisztérium szerint a Navalnij-ügyet legelejéről kezdve agresszív külső és belső propagandakampány kísérte, amelynek központi eleme az az alaptalan állítás, hogy az ellenzéki politikust az orosz titkosszolgálatok mérgezték meg. A tárca kifogásolta, hogy Berlin – titkosításra hivatkozva – a mai napig nem tárta a nemzetközi nyilvánosság az üggyel kapcsolatos, elképesztő gyorsasággal nyert bizonyítékait, és érdemi válasz nélkül hagyta az orosz főügyészség nyolc információigénylését.

A szerda este kiadott közlemény szerint az Omszkba Navalnijért augusztus 21-re virradó éjjel érkezett repülőgépen egy német állampolgár tartózkodott, akinek foglalkozását a német fél a mai napig titkolja, valamint ott volt a brit titkosszolgálatokkal kapcsolatban álló Marija Pevcsih is, akinek jelenlétét Berlin egyelőre érthetetlen okokból nem erősítette meg. Az orosz külügyminisztérium aprólékos jogtechnikai részletekbe bocsátkozó állásfoglalásában szándékos rosszindulattal vádolta meg a német diplomáciát és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) titkárságát, azt állítva, hogy esetenként kafkai vonásokat öltő, összehangolt együttműködés alakult ki közöttük, mert a Navalnij-ügyben egymásra hivatkozva utasították el az orosz fél felvilágosítását és a vele folytatott együttműködést.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Gazeta MIG

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.