Pesti Srácok

Nemzetközi biblikus konferenciát rendeznek Szegeden

null

Galaták és Galata levél címmel nemzetközi biblikus konferencia kezdődik augusztus 23-án Szegeden, a Dóm Látogatóközpontban. Benyik György főiskolai tanár, a tudományos tanácskozás igazgatójának közleménye szerint a konferencia idei központi témája Szent Pál a galatákhoz intézett írása lesz.

A teológus közölte,: Szent Pál a galatákhoz intézett írása az apostol leghosszabb levele, és a Római levél vázlatának tekintik a szakértők. A levél hátterében egy földrajzilag és etnikailag is nagyon összetett – jórészt a mai Törökország területén található – közösségben már megkezdett keresztény misszió problémái, a közösség irányzatainak elméleti vitái, valamint a korakeresztény és a zsidó diaszpóra közötti nézeteltérések állnak. A konferencia elsősorban a levél szövegében rejlő vallásfilozófiai és történeti tényeket kívánja megvizsgálni, ugyanakkor foglalkoznak az írás fogadtatásával az ókeresztény irodalomban, és téziseinek a hellenisztikus filozófiában tükröződő párhuzamaival is.

A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia az elmúlt három évtizedben Kelet-Európa egyik legnagyobb teológiai tanácskozásává nőtte ki magát. A szervezők a hazai és a neves külhoni magyar biblikusok mellett rendszeresen lehetőséget adnak az előadásra és a publikálásra a külföldi szaktekintélyeknek is, így az idei tanácskozáson is részt vesznek német, svájci, svéd és japán kutatók, bár többen közülük a járványügyi korlátozások miatt csak online formában. A tematikus konferenciák anyagait rendszeresen kötetekbe rendezik. Az idei tanácskozásra jelenik meg Áldozat és Ritus (Sacrifice and Ritual) címmel az előző konferencia kötete, amely a keresztény Eucharisztia bibliai előzményeit mutatja be. Emellett elkészült Martin Meiser, a Saarlandi Egyetem professzorának a Júdás-kérdés kultúrtörténetét a bibliai időktől napjainkig bemutató A karióti Júdás. Egy közülünk című, magyar nyelvű kötete is.

A konferencia szervezői 2010-ben az Újszövetség-kutatás egyik legkiemelkedőbb kortárs szaktekintélyéről, Joachim Gnilkáról díjat neveztek el, amelyet minden évben olyan kutatók kapnak, akik a legtöbbet tették a magyarországi biblikum fejlődéséért. Az idén az elismerést a tanácskozás keretében tartott ünnepi hangversenyen, a Fogadalmi templomban adják át a Zágrábi Tudományegyetem Katolikus Teológiai Kar Újszövetségi Szentírás Tanszéke vezetőjének, Mario Cifráknak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.