A tálibokat az amerikai törvényhozás terroristáknak tartja és kitiltottuk őket a platformunkról, a veszélyes szervezetekre vonatkozó szabályzatunkban leírtak alapján. Ez azt jelenti, hogy minden profilt törölni fogunk, amelyet a tálibok tartanak fenn, vagy amelyet ők támogatnak, dicsérnek, vagy amely őket képviseli
– mondta a BBC-nek a Facebook szóvivője, aki kiemelte, hogy afgán szakértői csoportjuk dari és pastu anyanyelvű, teljesen megérti, mi folyik a közel-keleti országban és ők figyelmeztetik a közösségimédia-oldalt, ha valami gyanúsat találnak azon. A Facebook kijelentette, hogy döntéseiket nem a nemzetközi kormányok elismerése alapján, hanem a közösség autoritására alapozva hozzák meg.A tiltás vonatkozik a Facebook összes platformjára, köztük az Instagramra és a WhatsApp-re is. Az utóbbiról köztudott, hogy a tálibok is használják. A Twitter is nyilatkozott az ügyben. A közösségi portál szóvivője elmondta, hogy szabályzatuk szerint tilos reklámozni a terrorizmust, vagy a civilek ellen elkövetett erőszakot, így tehát ha ehhez hasonló, vagy ilyen tartalmat látnak, törölni fogják azt.
Forrás: hitradio.hu; Fotó: MTI/EPA/Jalil Rezayee
