Pesti Srácok

Több mint 18 ezer embert evakuáltak a tálib hatalomátvétel óta

Több mint 18 ezer embert evakuáltak a tálib hatalomátvétel óta

Több mint 18 ezer embert evakuáltak a kabuli nemzetközi repülőtérről a múlt hét végi tálib hatalomátvétel óta – közölte pénteken, újságírókkal a NATO egyik tisztségviselője, hozzátéve: még mindig sokan várnak segítségre a helyszínen. A neve elhallgatását kérő tisztségviselő azt mondta: az észak-atlanti szervezet célja, hogy a hét végén megduplázza az evakuálandók számát.

Míg John Kirby, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának (Pentagon) szóvivője azt közölte, hogy az elmúlt 48 órában naponta 2000 embert evakuáltak, Ned Price amerikai külügyi szóvivő szerint csütörtökön már 6000 ember evakuálását hagyták jóvá; őket nemsokára katonai repülőgépen szállítják el Afganisztánból. Kirby a maga részéről hozzátette, hogy igyekeznek felgyorsítani a folyamatot.

A nyugati országok a Hamid Karzai repülőtéren keresztül evakuálják állampolgáraikat és a diplomáciai képviseleteik személyzetét. Az evakuációról készült felvételek kaotikus jeleneteket mutatnak, számos afgán próbál ugyanis feljutni az országot elhagyó gépekre. Mindeközben a tálibok egyik tisztségviselője azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy több ország és szervezet vette fel velük a kapcsolatot, kérve: segítsenek állampolgáraik, illetve munkatársaik elszállításában.

A Pentagon csütörtökön jelentette be, hogy amerikai harci repülőgépek repültek át Kabul felett, felügyelve az evakuálás biztonságát. Hank Taylor vezérőrnagy közölte, hogy megnyitották a repülőtér több kapuját is az országot elhagyni kívánó emberek előtt. Joe Biden amerikai elnök leszögezte: minden amerikai állampolgárt ki fognak menteni az ázsiai országból. Hozzátette azt is, hogy az amerikai csapatok az amerikaiak evakuálásának augusztus 31-ei határideje után is Afganisztánban maradhatnak.

PestiSracok facebook image

– mondta Biden a héten az ABC News hírtelevíziónak adott interjúban, aki heves bírálatoknak van kitéve a kivonulás kezelése miatt.

Az afgán főváros vasárnap került a tálibok uralma alá, a szélsőséges iszlamisták az amerikai csapatkivonással párhuzamosan, harc nélkül foglalták el a várost a kormányerőktől.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/dpa

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.