Pesti Srácok

Törökország nem fogadja be az uniós tagállamok afgán segítőit

Törökország nem fogadja be az uniós tagállamok afgán segítőit

Törökország nem fogadja be az európai uniós tagállamok afgán segítőit, akik a tálibok megtorlásától tartva menekültek el hazájukból – jelentette ki vasárnap Recep Tayyip Erdoğan török államfő a Charles Michellel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetésében.

– ismertette hivatala a török elnök szavait. Erdoğan hangsúlyozta: az EU nem várhatja el Törökországtól, hogy átvállalja mások felelősségét. A török elnök élesen bírálta azt, hogy az EU-tagországok a nekik dolgozó és most bajba került emberek mindössze kis csoportja előtt nyitották meg kapuikat. Emlékeztetett: hazája már nagyjából ötmillió menekültet fogadott be, és ezért nem tud további terheket vállalni. Hasonlóan nyilatkozott a török elnök az Angela Merkel német kancellárral folytatott szombati telefonbeszélgetése során. Michel a telefonbeszélgetést követően Twitter-oldalán mindössze annyit írt, hogy megvitatta Erdoğannal az afganisztáni helyzetet. Úgy fogalmazott, hogy az ottani válság közös kihívásként jelentkezik az Európai Unió és Törökország számára.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.