Pesti Srácok

Törökországban szinte teljesen megfékezték a lassan két hete pusztító erdőtüzeket, a görögöknél kilencvenezer hektár ment tönkre

Törökországban szinte teljesen megfékezték a lassan két hete pusztító erdőtüzeket, a görögöknél kilencvenezer hektár ment tönkre

Görögországban eddig kilencvenezer hektár terület vált a lángok martalékává az athéni egyetem földtani intézetének előzetes kárösszesítése alapján. Niki Evelpidu, az athéni egyetem egyik geológiaprofesszora kedden a Kathimeriní című görög napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy az adatok folyton változnak, tekintettel arra, hogy az erdőtüzek több helyen továbbra is pusztítanak. Hangsúlyozta, hogy a veszély a tüzek eloltásával sem ér véget, mivel heves esőzések kiváltotta, katasztrofális következményekkel járó áradások, sárlavinák és földcsuszamlások következhetnek, mint az az utóbbi években elég gyakran előfordult.

A szakértők szerint a legnagyobb terület, mintegy 51 ezer hektár erdőség a második legnagyobb görög szigeten, Évián vált a lángok martalékává, amelyeket idáig nem sikerült megfékezni, bár a tűzoltók és a helyi lakosokból jelentkező önkéntesek több települést is megmentettek a tűzvésztől. Ugyanakkor egyes falvak körül a mezőgazdasági területek és erdők odavesztek. Évián a helyzet valamelyest javulni látszik, egyrészt azért, mert annyi minden égett el, hogy a tűznek nem maradt mit elemésztenie. Másrészt mivel az ország többi részén sikerült valamelyest ellenőrzés alá vonni a tüzeket, a műveleti egységek most a szigetre összpontosíthatnak. Mindemellett kedden az oltást elősegítette, hogy nem volt erős szél, amely felszíthatta volna a lángokat. A Peloponnészoszi-félszigeten sem sokkal jobb a helyzet: Olümpia városának térségében tízezer hektár erdő égett le. Az athéni kormány kedden este készül közzétenni az újjáépítésre, illetve az érintett emberek segélyezésére vonatkozó intézkedéseit. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hétfő esti televíziós beszédében bocsánatot kért nemzetétől a tűzvész elfojtására tett kormányzati lépések közben elkövetett esetleges hibákért.

– fogalmazott a kormányfő, akit az ellenzék, helyi hatóságok és a lakosság részéről is bírálatok értek a katasztrófa kezelése miatt.

PestiSracok facebook image

Törökországban keddre szinte teljesen sikerült megfékezni azokat az erdőtüzeket, amelyekből az elmúlt lassan két hétben legkevesebb 270 ütött ki szerte az ország területén – derült ki az Anadolu török állami hírügynökség jelentéséből.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Pétrosz Karadjiasz

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.