Pesti Srácok

Újabb óriási baklövést követhettek el Bidenék: az amerikaiak átadták az őket segítő afgán civilek névsorát a táliboknak

Újabb óriási baklövést követhettek el Bidenék: az amerikaiak átadták az őket segítő afgán civilek névsorát a táliboknak

Az amerikai hatóságok átadtak egy listát a táliboknak, amin amerikai állampolgárok, zöldkártyával rendelkezők, valamint az amerikaiak civil afgán segítőinek a neve szerepel – írja a Politico. A hivatalos indoklás szerint a listát azért készítették, hogy az azon szereplőket a tálibok átengedjék a katonák által lezárt területre, a kimenekítési zónába, ugyanakkor a döntés kritikusai szerint ez naiv lépés volt. És nem az első a Biden-adminisztráció részéről az afganisztáni kivonulás kapcsán. A lépést politikusok és a hadsereg tagjai is élesen bírálják, a tálibokra ugyanis jellemző, hogy bosszút állnak azokon, akik együttműködtek az amerikaiakkal a háború húsz éve alatt.

A lapnak névtelenül nyilatkozott három amerikai tisztségviselő, akik elmondták: a lista összeállításának célja az volt, hogy felgyorsítsák a nyugati csapatok támogatóinak evakuálását Afganisztánból, és kimenekítsék őket a tálib hatalomátvételt követő megtorlások elől. Azzal viszont, hogy a listát a tálibokhoz is eljuttatták, éppen ezeknek a szövetségeseknek az életét veszélyeztetik, a döntés kritikusai szerint ugyanis várható, hogy még a biztonságos zóna elérése előtt bosszút állnak a nyugatiakkal együttműködő afgánokon.

Bár a Pentagon nem válaszolt a Politico a témában megküldött kérdéseire, az amerikai fegyveres erők azzal indokolták a lista átadását, hogy az amerikaiak a repülőtér külterületének biztosításában a tálibokra támaszkodnak. A csaknem százezer ember többségének, akit az amerikaiak kivittek, tálib ellenőrzőpontokon kellett áthaladnia. Ugyanakkor ennek ellenére sem mindenki érzi helyesnek a lépést.

PestiSracok facebook image

– mondta el az amerikai hadsereg egyik tisztségviselője.

Forrás: Politico, Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.