Pesti Srácok

Visszakerült a kereszt a székesfehérvári Országalma tetejére

null

Lapunk is beszámolt róla, hogy augusztus 22-én, pénteken egy huszonkét éves férfi megrongálta a székesfehérvári Országalmát. A férfit még aznap elfogták, a székesfehérvári önkormányzat keddi közleménye szerint pedig azóta a megrongált emlékművet is helyreállították.

Az önkormányzat közleménye szerint Nyakas Pál kőfaragó mester restaurálta és helyezte vissza a keresztet a helyére. A ragasztó teljes száradásáig egy rögzítő elemet is elhelyezett mellette, ennek eltávolítását követően, várhatóan szerdán kerülhet vissza a víz is a szobor körüli medencébe. A javítási munkát szervező városgondnokság szerint a helyreállítási munkáknak, valamint a víz leeresztésének és visszatöltésének együttes költsége meghaladta a nettó 113 ezer forintot. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken közölte, hogy egy 22 éves budapesti férfi ellen védett kulturális javak körébe tartozó tárgy, régészeti lelőhely, műemlék vagy régészeti lelet megrongálása miatt büntetőeljárást indult. Az esetről a közterület-felügyelet munkatársai tettek bejelentést a rendőrségen, miszerint a Városház téren található emlékmű tetejére felmászott valaki, és lefelé jövet letörte a keresztet. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester közösségi oldalán közölte, hogy éjfél után egy többtagú társaság egyik tagja – feltehetőleg nem rongálási szándékkal – felmászott az Országalmára, majd ott megcsúszva leesett, belekapaszkodva és ezzel magával rántva a város egyik jelképének számító köztéri alkotásról a keresztet. A rongáló nem sérült meg esés közben, és nem tanúsított ellenállást sem, a közterület-felügyelővel megvárta a rendőrség helyszínre érkezését.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.