Pesti Srácok

Washington szerint a dzsihadisták a kabuli repteret fenyegetik

Washington szerint a dzsihadisták a kabuli repteret fenyegetik

Az Egyesült Államok a kabuli repülőtér elleni dzsihadista támadás közvetlen veszélyére figyelmeztetett vasárnap, megerősítve ezzel a korábbi értesüléseket, miszerint az Iszlám Állam terrorszervezet esetlegesen merényletre készül a légikikötő térségében.

– hangsúlyozta Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva. Mint mondta, a hírszerzés gőzerővel dolgozik azon, hogy kiderítse, honnan érkezhet támadás. Úgy fogalmazott: halálosan komolyan veszik a figyelmeztetéseket. Az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója arról is beszámolt, hogy csak szombaton 7800 embert menekítettek ki a radikális iszlamista tálibok kezére került országból. Hozzáfűzte, hogy az evakuáció kezdete óta harmincezer embert vittek ki az országból, közülük 25 ezret augusztus 14. óta. Afganisztánban az Iszlám Állam is megvetette a lábát, a dzsihadista szervezet azonban ellenséges viszonyban áll a tálibokkal, akikkel a múltban többször is összecsaptak harcosai.

A Pentagon egyébként vasárnap közölte, hogy az amerikai kormány egy ritkán alkalmazott intézkedéssel bevonta a polgári légitársaságokat az evakuálási műveletekbe. Hat amerikai légitársaság – az American Airlines, az Atlas Air, a Delta Air Lines, az Omni Air, a Hawaiian Airlines és az United Airlines – 18 repülőgépét mozgósították erre a célra. A gépek nem Kabulba indulnak majd, hanem a tranzitországokba kimenekített emberek továbbszállítását kell majd lebonyolítaniuk. Az amerikai védelmi minisztérium szerint ezzel felszabadulnak az amerikai hadsereg szállítási kapacitásai, amelyeket a kabuli légihíd fenntartására lehet fordítani. Az amerikai hadsereg az Afganisztánból kimenekített embereket először tranzitországokba szállítja, mielőtt onnan továbbmennének az Egyesült Államokba.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Verified UGC

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.